Drogok, kokik, sallerek

Igen erős túlzás lenne azt állítani, hogy a hozzáértők kedvezően fogadták a kormány nemzeti drogstratégiájának tervezetét, ugyanis a közelmúltban nyilvánosságra hozott anyagot a létező összes szakmai szervezet nagyon élesen bírálta, mondván, az teljesen alkalmatlan arra, hogy meghatározza az elkövetkező esztendő drogpolitikáját. Hogy az Orbán-kabinet az elmúlt év decemberében vajon miért döntött úgy, hogy – figyelmen kívül hagyva a szakma tiltakozását – gondolkodás nélkül a szemétkosárba dobja az alig néhány hónappal korábban elfogadott drogstratégiát, nem nagyon tudom, az azonban, hogy az új tervezet a korábbinál nagyobb büntetőjogi szigort képvisel, bizonyos. Ám a szakma ennek ellenére (vagy tán éppen ezért?) nem igazán tapsikol. „Éppen ezért”, mondom, és nem véletlenül, mert bár voltak, akik „politikai megrendelésre” készítettnek, illetve „irreálisnak” és „utópisztikusnak” nevezték az anyagot (esetleg teljesen új megközelítésre tettek javaslatot), a legtöbben azt a zéró toleranciát helytelenítették, ami az elejétől a végéig jellemzi a kormányzati dokumentumot. Ezt tette szóvá például az Ártalomcsökkentők Közhasznú Szakmai Egyesülete, mondván, „rendkívül sajnálatos, hogy a nemzeti drogstratégia tervezete visszatért a zéró-tolerancia megközelítéshez, háttérbe szorítva az ártalomcsökkentés szemléletét és gyakorlatát”, és persze, ez ellen emelt kifogást a Társaság a Szabadságjogokért is, leszögezve, hogy „a tervezet által képviselt zéró-tolerancia megközelítés a világon eddig mindenhol megbukott”. Nos, hogy így lesz-e nálunk is, annak az eldöntésére nem vállalkozom, ám azt, hogy a kormány ez ügyben sem hazudtolta meg önmagát („nem adhatok mást, csak mi lényegem”), pontosan tudom. 

Hiszen már az páratlan csoda lett volna, ha az Áprilisi Fülkeforradalomban győzedelmeskedő Fidesz nem nyúl hozzá egy olyan elképzeléshez, amely még az MSZP regnálása idején született (na nehogy má'' a szocik mondják meg nekünk, mi is az a nemzeti drogstratégia), az pedig, hogy az újonnan alkotott tervezet alapköve, legfontosabb üzenete a zéró tolerancia, a világ legtermészetesebb dolga. Természetes részint azért, mivel a liberalizmus annyit kárhoztatott esztendei után törvényszerűen a tiltást és a megtorlást a középpontba állító kísérletek következnek, no, meg persze, azért, mert a Fidesztől és a kereszténydemokratáktól a rendpárti megoldások amúgy sem idegenek. Hogy mennyire nem, azt Orbánék sok-sok intézkedésével lehet illusztrálni. Ott van többek között a szabálysértési törvény elmúlt évi szigorítása, amelynek értelmében már a 20 ezer forint érték alatti lopások elkövetői is büntethetők elzárással (sőt, tettenérés esetén akár őrizetbe is vehetők), ott van a széles körben vitatott „három csapás” törvény, hogy a hajléktalanokat sújtó rendelkezések sokaságáról avagy a büntethetőség korhatárának a miniszterelnök által is szorgalmazott leszállításáról már ne is beszéljünk. Csakhogy amekkora hiba azt gondolni, hogy a bűnözéshez vezető okok felszámolhatóak a büntetőpolitika eszközeivel, legalább olyan tévedés abban bizakodni, hogy az újra felfedezett zéró tolerancia révén a drogfogyasztás akár csak a legcsekélyebb mértékben is visszaszorítható. Ám Orbánékat mindez egy cseppet sem zavarja. Ők még abban a hitben élnek, hogy kokikkal és sallerekkel a világon minden megoldható.