2010.08.11. 09:25
Szemmel irányított robotkarok
Ha a robotok irányítására fel tudjuk használni az emberi tekintetet, és így az eszközök önállóan tudnak cselekedni, nagy előrelépést érhetünk el a robotok alkalmazhatóságában – állítja Tom Gedeon, az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora. A robotok számos területen segítik és segíthetik az emberi munkát, és például Ausztrália forró és poros bányáiban ki is válthatják azt - olvasható a világtuomány.hu-n.
Irányításuk azonban sokszor nehézkes, és komoly felkészültséget igényel. Az MTA SZTAKI és meghívott vendégük, Tom Gedeon is azon dolgozik, hogy emberivé tegye a gépek irányítását.
- Kétféle megközelítésben próbáljuk könnyebbé tenni a robotok irányítását. Egyik célunk, hogy megtanítsuk a robotokat arra, hogy parancsok nélkül, maguktól működjenek együtt az emberrel, azaz leolvassák az irányítóik szándékait. Ehhez kapcsolódik, de az eszközök közvetlen irányítására is alkalmas egy másik technológia, a tekintetkövetés, amelyben szintén nagy jövőt látunk – hangzott el Tom Gedeon professzor az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet meghívására tartott előadásában.