És (nem) lőn nyilvánosság!

Hát, kérem szépen, olybá tűnik, hogy a fülkékben megvívott „forradalom” szép lassan maga alá temeti a nyilvánosságot is. Magam legalábbis erre a nem túlságosan örömlteli következtetésre jutottam azokat a kormányzati döntéseket látva, amelyek az elmúlt napok-hetek folyamán születtek, és amelyek köszönő viszonyban sincsenek azokkal az elvekkel, amelyeket a Fidesz nem is oly régen – még ellenzékben – hirdetett. Hazudnék persze, ha azt állítanám, hogy a kormányülések dokumentálásáról szóló, néhány napja elfogadott kormányhatározat meglepett, hiszen aki visszaemlékszik az első Orbán-kormány sokat és sokak által bírált gyakorlatára (amikor is a kabinet üléseiről szó szerinti jegyzőkönyv egyáltalán nem készülhetett),  aligha csodálkozik el azon, hogy a végrehajtó hatalom csúcsszervének a munkájáról a következő időben is kizárólag írásos összefoglalók születnek majd, hangfelvétel pedig csak akkor, ha azt a miniszterelnök engedélyezi. Mindez nem csupán azért fura, mivel az elmúlt nyolc esztendő során a szó szerinti jegyzőkönyvek mellett hangfelvételek is rögzítették a miniszterek tanácskozásán történteket (ámbár ezen anyagok egy részét titkosították), hanem azért is, mert Orbánék mostani döntése teljesen ellentétes azzal a törvénnyel, amely szerint „a Kormány üléseiről hangfelvétel készül, mely – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvános”. Ennél is visszásabb azonban az a – Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott – törvényjavaslat, ami rövid úton megszüntetné a többségi állami (önkormányzati) tulajdonú cégek adatainak nyilvánosságát, jóllehet ennek rendkívül fontos szerepe van vagy lehet a korrupciógyanús esetek kiszűrésében, illetve feltárásában.

Olyannyira, hogy a Fidesz ellenzéki sikereiben is nagyon komoly szerepe volt a különféle dokumentumok megismerhetőségének, már amennyiben nem lehetett üzleti titokra hivatkozva eldugni a nyilvánosság elől az olyan ügyleteket, mint amilyenek mondjuk a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. híres-hírhedt reklámszerződései, hogy a MALÉV-ről és a többi nagy állami  „pénznyelőről”, illetve a sávolyihoz és a sukoróihoz hasonló sztorikról már ne is szóljunk. Ám amennyiben az imént említett Matolcsy-féle javaslatból törvény lesz – márpedig a kétharmados „szavazógép” eddigi működését látva efelől szemernyi kétségünk sem lehet –, úgy a mostani ellenzéknek (no, és természetesen a közvéleménynek) esélye sem lesz beletekinteni a pillanatnyilag még közérdekűnek számító adatokba, következésképpen a közpénzek útja, felhasználásának módja is teljesen követhetetlenné válik. Vagy pontosan ez lenne a cél? Mert persze, nagyon szép és méltánylandó, hogy Pokorni Zoltán megígérte, amelyik párttársa először nyúl majd bele a kasszába, annak rögvest le lesz vágva a keze, mindazonáltal számomra sokkal-sokkal megnyugtatóbb lenne (főként, miután láttuk az előző cikus meglehetősen pofátlan lopásait), ha az átláthatóság és az ellenőrizhetőség jelentené a legfőbb visszatartó erőt, nem pedig Pokorni meg a kisbaltája. Ez a „titkosítási” mizéria egyébként nemcsak azért visszás, mert a Fidesz néhány hete még vadul követelte, hogy belenézhessen a kormányülések anyagába, hanem azért is, tökéletesen ellentétes az 50x70-es tacepaókon meghirdetett „össznépi együttműködéssel”. És különben is: vajon kik elől akarják elrejteni Orbánék az információkat? Csak nem „a zemberek” elől?

P. S.: Fenti sorok megszületését követően érkezett a hír, hogy a Matolcsy György által benyújtott törvényjavaslat kapcsán Jóri András adatvédelmi ombudsman a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítására hívta fel a képviselők figyelmét a T. Ház alkotmányügyi bizottságának tagjai előtt.