Lali, Peti és az ellenzéki „lemez”

Hogy Kósa Lajos és Szijjártó Péter „forint- és tőzsdeölő” megnyilatkozásai a kormányzópártban is meglehetősen komoly „üzemzavart”, okoztak, azt nem elsősorban a máskor azonnal a „gazda” védelmére kelő Fidesz-közeli lapok, így a Magyar Hírlap és Magyar Nemzet beszédes hallgatása, avagy a kudarcot jelentő brüsszeli látogatásából hazatérő Orbán Viktor átmeneti  „megnémulása” bizonyítja, mint inkább az a hétvégi tájékoztató, amelyet a miniszterelnök jobbkezének számító Varga „Tényfeltáró” Mihály tartott, s amelyen a jelenleg államtitkári pozíciót betöltő egykori pénzügyminiszter a várt „csontvázzörgetés” helyett egy kevés konkrétumot felvonultató és szolídnak ítélhető előadást tartott, amely akár a piacok megnyugtatására is alkalmas lehet. Jól tudom persze, hogy szép számmal akadnak olyanok – közöttük Oszkó Péter, a pénzügyi tárca korábbi vezetője –, akik szerint  Kósa és Szijjártó verbális produkciója nem a véletlen, hanem egy nagyon is tudatos kommunikációs stratégia műve, ami azt a célt szolgálná, hogy a Fidesz kihátrálhasson a választási ígéretei mögül, jómagam mégis inkább  sima balfaszkodásnak, semmint Orbánék rosszul elsülő ravaszkodásának tudom be a történteket. És bár érdekes érdekes lenne arról is szót váltani, hogy fordított esetben mit mondana és tenne a Fidesz (úgy gondolom, ha a szocialisták követnek el hasonló baklövést, Szijjártóék már a tízezredik sajtótájt tartanák, hogy a hazaáruló oligarchák a szegény devizahitelesek rovására tömik a saját zsebüket), foglalkozzunk most inkább azzal, vajon minek is „közönhető” a debreceni polgármester és a segítségére igyekvő örökös Fidesz-szóvivő súlyos következményekkel járó melléfogása.   

Nos, mint az imént említettem, jómagam egyáltalán nem gondolom, hogy Kósa és Szijjártó idióta szereplései a kormányzópárt korábbi ígéretének a felszámolását készítették elő, azt meg különösen nem feltételezem, hogy – amint azt egyesek tudni vélték – néhány beavatott Fidesz-politikus előre megkomponált, nagyon is tudatos tőzsdei (pénzszerzési) manővereinek az áldozataivá váltunk. Szerintem a történet ennél lényegesen egyszerűbb, s nagyjából arról szól, hogy a Fidesz kommunikációs gépezete még jelenleg is ellenzéki „üzemmódban” működik, noha azt már régen át kellett volna kapcsolni kormányzatira. Mindez persze, sokkalta nehezebb feladat, mint amilyennek elsőre látszik, mert aki csak egy kicsit is közelebbről ismeri a politikai világát, esetleg beszélt már gyakorló politikusokkal, tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy-egy választási győzelem vagy vereség után mennyire nem könnyű a kormánypárti vagy ellenzéki gondolkodásmódot,  nézőpontot, beszédstílust, stb., stb., megváltoztatni, ugyanis a négyéves ciklusok folyamán párt és politikus jószerivel eggyé válik a szerepkörével, amiből aztán csöppet se egyszerű kitörni. Hát még, ha – mint történik ez a Fidesz esetében – valakiknek nyolc évi ellenzéki lét után kell(ene) felelős kormányzati tényezőkként beszélniük és viselkedniük... Felelős mondom, és nem véletlenül, mert míg ellenzékben nem csupán össze lehet hordani a legnagyobb baromságokat is, de kifejezetten azok számítanak hasznos embereknek – lásd Szijjártó Péter karrierjét –, akik szemrebbenés nélkül képesek minden ostobasággal kiállni a nyilvánosság elé, addig kormányon az ostoba handabandázásnak (ahogyan arról most meg is győződhettünk) nagyon súlyos következményei lehetnek. Remélem, erre már Kósáéknak is sikerült rájönniük.