2010.05.12. 10:06
Az agráriumban is elszámoltatást szeretne a MAGOSZ
Úgy tűnik, nem csupán a sokat emlegetett „nagy” ügyekben szeretne elszámoltatást a kormányra kerülő Fidesz.
Az elmúlt nyolc év földértékesítési és földprivatizációs ügyeit is áttekintenék, közülük a „törvénytelenség határát súroló esetekben” elszámoltatnák a baloldali kormánypolitikusokat – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottságának tagja. Kijelentette: az agráriumban megítélt uniós pályázati pénzekről hozott döntéseket is átnézik – már most számtalan jogszerűtlen döntést vélelmeznek.
Amikor idén januárban elbírálták és kihirdették az agrár-környezetgazdálkodási program keretében elnyert uniós támogatásokról szóló döntéseket, akkor derült ki, hogy a nyerteseknek nincs meg az unió által megkövetelt öt éves bérleti viszonyuk a földterületekhez. Ezért kellett sebtében kiírni egy újabb pályázatot és így földet biztosítani a uniós pályázat nyerteseinek – szögezte le Budai Gyula a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának nyilatkozva. Hozzátette: továbbra is fenntartja állításait, és nem fogadja el Oszkó Péter leköszönő pénzügyminiszter cáfolatait.
A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (MAGOSZ) igazgatója azonban tovább ment és kijelentette: a kormányváltást követően, az átadás-átvétel során az említett uniós pályázaton hozott döntéseket, azaz a nyertesek listáját is felül kell vizsgálni. „Rengeteg forrást juttattak olyan pályázóknak, akik nem jogosultak erre a támogatásra” – szögezte le a fideszes szakember.
A cikk folytatása itt olvasható!