2010.03.12. 08:49
Szurgut: tetszik a Mol, megtartjuk!
Szakmai vélemények szerint a Kreml a Szurgut Mol-hányadán keresztül akarja erősíteni a kelet-európai olajvezetékek fölötti ellenőrzését.
„Nem tervezzük eladni a Molban lévő hányadunkat, hiába alakult ki köztünk és a Mol között patthelyzet”, nyilatkozott a negyedik legnagyobb orosz olajcég, a Szurgutnyeftyegaz első embere. Vlagyimir Bogdanov arról beszélt újságírók előtt, hogy cége elégedett a magyar olajcégben lévő hányadával, akkor pedig minek szállna ki belőle?
A Szurgut, amely – mint a Reuters emlékeztet - nem tesz közzé nemzetközi pénzügyi szabályok szerinti pénzügyi jelentést, tavaly 1,4 milliárd euróért vette meg az osztrák OMV 20 százalékos Mol-hányadát. A múlt hónapban Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kizárta, hogy cége stratégiai együttműködést indítson a Szurguttal, mert nem világos, hogy mit akar Mol-részesedésével az orosz cég.
Emlékezetes, hogy tavaly jogszabályi akadályok miatt a Szurgut nem vehetett részt a Mol éves közgyűlésén. Utóbb hivatalos panaszt annak érdekében, hogy érvénytelenítsék a távollétében a közgyűlésen hozott összes döntést. A Szurgut egyébként azt mondja, hogy a Mol-hányad megvásárlása a nemzetközi terjeszkedését szolgálja. Szakmai vélemények szerint viszont rajta keresztül akarja a Kreml erősíteni a kelet-európai olajvezetékek fölötti ellenőrzését.
Tegnap a Szurgut közölte, hogy az idén 118 milliárd rubelt, azaz körülbelül 3,97 milliárd dollárt szán beruházásokra. Ebből Bogdanov tájékoztatása szerint 28 milliárd rubel menne el a finomítás és a kereskedelem fejlesztésére, 20 milliárd a feltárásra. A társaságnak nincs adóssága, becslések szerint a múlt év végén több mint 20 millliárd dollárnyi készpénze volt.