2010.03.24. 10:26
Fegyelmi és felfüggesztés az izraeli gépek miatt
A Nemzeti Közlekedési Hatóság négy munkatársa ellen fegyelmi eljárás indult, a légügyi osztály igazgatóját pedig felfüggesztették az izraeli gépek berepülésével összefüggésben – közölte a szakminiszter az mr1 reggeli műsorában.
Hónig Péter az MR1-Kossuth Rádióban megismételte: a hatóságok nem tartották be a szabályokat az engedélyezéskor, de az ország biztonságát nem veszélyeztette a légi gyakorlat.
A közlekedési miniszter kedden a parlamenti szakbizottság előtt már elismerte, hogy a hatóságok nem jártak el szabályszerűen, amikor az izraeli gépek múlt héten berepültek Magyarországra, a közlekedési hatóság ugyanis az engedély kiadása előtt nem kérte a polgári és a katonai titkosszolgálatok jóváhagyását.
Vágó József, a Légiközlekedési Igazgatóság vezetője ezt azzal magyarázta, hogy a vonatkozó kormányrendelet betarthatatlan, és a szabályozás megszületése óta, vagyis hat éve nem is tartják be. Az a gyakorlat alakult ki, hogy csak a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kérelmeket küldik meg jóváhagyásra a szolgálatoknak – tette hozzá. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is azt mondta, teljesen egyértelmű, hogy nem tartották be a jogszabályokat ennél az eljárásnál. A tárca elindította a vizsgálatot, amikor ez lezárul, meghozzák a szükséges döntéseket.
A bizottsági ülés után a testület fideszes elnöke bejelentette: kezdeményezik Bajnai Gordonnál, hogy a kormányfő azonnali hatállyal mentse fel a Nemzeti Közlekedési Hatóság teljes vezetőségét és mérlegelje a közlekedési és a honvédelmi tárcák felelősségét. Lázár János a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésének összehívását is kérte a miniszterelnöktől, a Jobbik európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina pedig feljelentést tesz az ügyben.