Hírek

2010.01.22. 05:00

Filléres párt lenne a Jobbik?

A Jobbik most közzé tett mérlegbeszámolójából az derül ki, hogy a 2003-ban alakult párt a 2004 és 2008 közötti esztendőkben mindösszesen úgy 10 milliós bevételből gazdálkodott, ami annak fényben különösen érdekes, hogy szakértők szerint a Vona Gábor vezette csapat csak a tavalyi európai parlamenti választások kampányára több tízmillió forintot költött.

Stanga István

Miután az elmúlt egy-két napban jó néhány médium megszelőztette azt a hírt, miszerint ügyészségi vizsgálat indult a Jobbik ellen annak okán, hogy a Vona Gábor vezette politikai erő a 2003-as megalakulása óta eltelt évek folyamán egyszer sem tette közzé a mérlegbeszámolóját (jóllehet erre a jogszabályok kötelezik), a párt most villámgyorsan pótolta a mulasztását, a nyilvánosság számára is láthatóvá téve, hogy mennyiből is gazdálkodott a magunk mögött hagyott öt esztendőben. Nos, a megjelentetett adatokat elnézve kijelenthetjük, hogy a Jobbiknál kevés takarékosabb párt létezhet a világon, ugyanis a 2010-től minden valószínűség szerint a T. Házban is szerephez jutó csapat 2004 és 2008 között olyan alacsony költségvetéssel dolgozott – már legalábbis papíron –, amely még egy családi háztartásnak is a becsületére válna. Dehát lássuk a számokat... A beszámoló szerint a párt 2004-ben 2 millió 635 ezer forint bevételre tett szert, a kiadásai ezzel szemben 2 millió 549 ezer forintra rúgtak, rá egy évvel ezer forint híján 2 millió került a kasszába, a bevallott költés 1 millió 578 ezer forint volt, míg 2006-ban 3 millió 217 ezres bevételhez 2 millió 51 ezres kiadás párosult. A 2007-es esztendőben mindössze 655 ezer forintot sikerült összeszedni, költeni ugyanakkor 891 ezret költöttek, 2008-ban viszont szinte tökéletes volt az egyensúly, lévén a 2 millió 94 ezer forintos bevételt csupán 3 ezer ezerrel múlták fölül a kiadások. No, már most, hogy Vonáéknak miként is sikerült ilyen szerény összegekből kijönniük (főleg, hogy szakértők szerint az európai parlamenti választások kampányára több tízmilliót fordítottak),  legalább annyira homályos, mint az, hogy honnan és kik is támogatják az anyagilag szemmel láthatóan nem rosszul elengedett pártot. 

És itt nem elsősorban a mérlegbeszámolóban rögzített tények igazolásáról vagy cáfolatáról van szó, hiszen az az állítás, hogy az említett öt esztendő közel 10 milliós bevételének a 90 százaléka, nagyjából úgy 9 millió forint magánszemélyektől származik, egyáltalán nem tűnik hihetetlennek, mint inkább azokról az információkról, amelyek Gulyás József egykori liberális országgyűlési képviselő nyilatkozata szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a tagjaihoz is eljutottak, és amelyek arról szólnak, hogy az önmagát radikális pártként meghatározó Jobbikot Oroszországból és/vagy Iránból pénzelik. Hogy aztán ez a feltételezés igaz-e, netán úgy hülyeség az egész, ahogy van, magam nem igazán tudom eldönteni (mindenesetre a határokon túlról kizárólag valamely belföldi magánszemélyen keresztül érkezhet támogatás), annyi azonban kétségtelen, hogy a pártok számára afféle kötelező ujjgyakorlatnak számító mérlegkészítés nemhogy egyetlen lényegi kérdésre sem ad választ, de kifejezetten álságos és nevetséges, ilyenformán pedig teljesen értelmetlen. És itt értelemszerűen nem csupán a Jobbik által most fabrikált beszámolóról van szó, hiszen bármely párt adatait vennénk  is górcső alá, lényegében ugyanazt tapasztalnánk, mint Vonáék esetében, jelesül, hogy a papírra leírt számoknak az ég világon semmi közük sincs a valósághoz. Ami már önmagában sem igazán szerencsés, ám ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy az átláthatatlan, zavaros pártfinanszírozás  jelenti ma a magyarországi korrupció melegágyát..., nos, akkor belátható, hogy valamit sürgősen tenni kell. A kérdés csak az, hogy kinek, ugyanis a pártoktól ilyesmi aligha remélhető. Nekik – mint látjuk – a mostani helyzet tökéletesen megfelel.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!