2009.09.24. 19:17
Daganatjelző tesztet fejlesztenek ki uniós forrásból
Az emlő- és a vastagbél rákos sejtek kimutatatásra alkalmas teszt kifejlesztésén dolgozik a Biosystems International A francia központú céggel a legnagyobb francia rákcentrum és az észt orvostudományi egyetem mellett együttműködik a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) is. A kutatásokat az Európai Unió 3 millió euróval támogatja. A kutatások állásáról ma tájékoztatták a sajtó munkatársait.
Takács László, a DOTE professzora a VGO-nak elmondta: céljuk az emberi vér összes alkotó elemének. a fehérjéknek és a kismolekuláknak, valamint a sejtes elemeknek a vizsgálata. Ezzel átfogó képet alkotnak arról, hogyan viselkedik a vér a rákbetegség alatt, s annak műtéti eltávolítása után. Olyan tumormarker (jelzőt) tesztet fejlesztenek ki, amellyel meghatározható majd a rák ismételt kiújulása. Elmondta azt is: újabb uniós pályázatra készülnek Hiszen most több ország több laboratóriumában végzik a kutatásokat, ami kevésbé hatékony. Ezért olyan műszert fejlesztenek ki, amely a vér sokféle összetevőjét egyszerre képes elemezni.