2009.06.24. 09:14
Oszkó: Még mindig jobban jártunk az IMF-hitellel
Mintegy 7 százalékos megtakarítást tesz lehetővé az államháztartás számára az IMF és az EU által biztosított hitelcsomag igénybevétele.
Míg ugyanis ezeket a forrásokat – az eddigi lehívások figyelembevételével – 2,5-3 százalékos kamatteherrel használhatta fel a kormány, ugyanebben az időszakban állampapír-kibocsátások révén 9-10 százalékos kamattal kellett volna számolnunk – fogalmazott az Országgyűlés költségvetési bizottságának tegnapi ülésén Oszkó Péter pénzügyminiszter.
Az IMF-hitel kapcsán kezdeményezett meghallgatáson közölte: a hitelkeretből – a holnap folyósítandó részlettel együtt – lehívott mintegy 14 milliárd euróból eddig közel 8 milliárd eurót használtak fel.
Ugyanakkor leszögezte: az a cél, hogy az államháztartás finanszírozása minél nagyobb arányban hagyományos piaci forrásokból valósuljon meg. Ehhez vissza kell szerezni a befektetők bizalmát, ennek érdekében pedig végre kell hajtani a vállalásokat – utalt a költségvetési megtakarításokról és az adómódosításokról szóló, folyamatban lévő szavazásokra Oszkó.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható
VG -->