Jó a Kuncze „Megváltónak”?

Az 1990-es országgyűlési választások idején még aligha gondolhatta bárki is, hogy az a Szabad Demokraták Szövetsége, amely akkortájt több mint egymillió szavazatot szerzett, s lett ennek köszönhetően Magyarország második legerősebb politikai pártja, nem egészen két évtized múltán a lét és a nem lét határán vegetálgat majd, több fényévnyi távolságra kerülve a T. Háztól. Mindezek fényében nem igazán csodálkozhatunk azon, hogy az európai parlamenti megmérettetésen gyalázatosan szereplő liberálisok szemmel láthatóan döbbenten és – ami a szempontjukból ennél sokkalta nagyobb baj – tökéletesen tanácstalanul állnak a történtek előtt. Azt, hogy a zavarodottság mekkora, semmi sem mutatja jobban, mint a sorozatos lemondások (Fodor Gábor pártelnök felajánlott távozása, négy ügyvivő, továbbá és Horn Gábor kampányfőnök lemondása), no, meg persze, azok az érdekes nyilatkozatok, amelyeket a párt ilyen-olyan szervezetei és tagjai tettek és tesznek közzé. Ezek között kell megemlíteni például azt a dokumentumot, amelyet a párt huszonegy politikusa írt alá, s amelyben nemcsak annak a véleményüknek adnak hangot, miszerint az elmúlt évek folyamán egyre kevésbé voltak képesek válaszolni arra az alapkérdésre, hogy „miért is vagyunk jelen a magyar politikában, mit kínálunk a választóinknak”, hanem azt a rendkívül súlyos kritikát is megfogalmazzák, hogy az SZDSZ ma „a lekezelő arroganciájáról nevezetes, holott fölényes megszólalásai régóta nem állnak arányban a teljesítményével”. Ennél is különösebbnek gondolom azonban a liberálisok fővárosi választmányának állásfoglalását, amely mind Fodor Gábor elnök, mind pedig Kóka János frakcióvezető távozását szorgalmazza, arra téve egyúttal javaslatot, hogy a két tisztséget Kuncze Gábor, a párt valamikori első embere töltse be.

Nos, hadd mondjam el, hogy engem ez a „come back Kuncze” nem azért lep meg, merthogy az ötletgazdák egy visszavonult politikustól várják a „csodát” (egyszer már amúgy is megpróbálták ex elnököt visszahozni, de akkor nemet mondott), azon meg különösen nem csodálkozom, ha valaki Kunczét nyerőbbnek tartja annál a Kóka Jánosnál, aki minden idők egyik legnépszerűtlenebb magyar politikusa, és akinek a vezetése legfeljebb a megválasztását kísérő jókora botrány, no, meg az SZDSZ soha nem látott mélyrepülése miatt maradhat emlékezetes..., mondom, engem nem ezek hökkentettek meg, mint inkább a Kunczét visszavárók érvelésének az a kitétele, hogy tudniillik az EP-választáson tapasztalt kudarcot az elmúlt hét évre jellemző, a kormányzattal összefonódó politikai szerep, valamint a belső széthúzás, a megosztottság okozta, amelyen csak egy „országosan ismert, tiszteletnek örvendő, jelentős vezetői tapasztalatokkal rendelkező, sokoldalúan felkészült, a párt egységét megteremteni és a nyilvánosság számára hitelesen képviselni tudó személyiség” segíthet. No, már most, mindez igazán szép, csakhát van egy „aprócska” szépséghibája..., jelesül, hogy az a személy, akinek a „kormányzattal összefonódó politikai szerep” okozta károkat kellene felszámolnia és a romokon új pártot építenie, nem más, mint aki 2002 és 2007 között (azaz a „bűnös” hét évből ötben), hogy úgy mondjam a leginkább „összefonódott” az MSZP-kabinetekkel, és akit ilyenfomán – már amennyiben a budapesti választmány állítása helytálló – súlyos és múlhatatlan felelősség terhel az SZDSZ vesszőfutásáért. Ezért aztán tőle várni a tiszta lapot és a megújulást..., hát, már nem is naivitás.