Egy gyilkosság margójára

Az igazat szólva nem hiszem, hogy a Kiskunlacházán tavaly novemberben meggyalázott és brutálisan meggyilkolt 14 éves Horák Nóra szülein, illetve a rendőrségen kívül valakinek is joga lehet elégtételt érezni most (már ha az áldozat hozzátartozói számára bármi is elégtételt jelenthet), amikor az egész országot megrázó bűntett feltételezett tettese végre valahára kézre került. Az ezzel szemben kifejezetten kívánatos volna, ha azok – legyenek akár politikusok, akár egyszerű állampolgárok –, akik az elmúlt  hónapok folyamán elhamarkodott és meggondolatlan nyilatkozataikkal mérgezték tovább a cigányság és a többségi társadalom közötti, felhőtlennek egyébként sem nevezhető viszonyt, legalább önmaguk számára megfogalmaznák az eset tanulságait. Azét az esetét, ami bizonyos vonatkozásaiban nagyon erősen emlékeztet arra a történetre, amelynek során egy fiatal cigány fiút sebesítettek meg karddal az egyik fővárosi buszon, és amely után kisebbségi jogvédők egész hadserege tiltakozott a rasszizmus immár nyílt erőszakba torkollása miatt..., egészen addig, amíg ki nem derült, hogy maga az elkövető is roma származású. Most viszont azok voltak a hangadók, akik a „cigánybűnözés” újabb, talán minden eddiginél brutálisabb megnyilvánulását látták Nóri megerőszakolásában és meggyilkolásában. Szélsőjobbos portálok és kommentelők sokasága tudta „megcáfolhatatlan” forrásokból, hogy a gyilkosok cigányok – elvégre egy ilyen bestiális bűncsélekményre magyar vélhetően nem is képes –, tisztességben (esetleg tisztességtelenségben) megőszült rasszisták gyalázták azt a rendőrséget, amely „nem akarja kideríteni az igazságot”, hogy a politikai élet bizonyos szereplőiről már ne is szóljunk, akik – tudja a jó isten, miféle szándékoktól vezérelve  – maguk ia tovább fokozták az indulatokat.

Ott van mindjárt maga a kiskunlacházi polgármester, aki most azt állítja,   soha egy percig se mondta, hogy cigányok lennének az elkövetők, holott éppen az ő egyik nyilatkozata sugallta, hogy a nyomozást végzők azért annyira szűkszavúak a lehetséges elkövetőket illetően, mert másülönben „kiderülne, hogy cigányok”. És persze, ő volt az egyik szervezője, illetve a fő szónoka annak a nagyszabású demostrációnak, amelyet alig pár nappal a kislány halálát követően tartottak, és amelyen a település vezetője azt azt üzente országnak és világnak, hogy „Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból”. Holott hát, egyre inkább az az érzésem hogy az embereknek (legalábbis a normálisabbjának) úgy általában az erőszakból van elegük, mindenféle jelző nélkül, no, meg azokból, akik az úgynevezett „kisebbségi kártyát” akár ilyen, akár olyan célok elérése érdekében használják fel. És akkor arról az egyszerű, magától értetődő tényről még nem is beszéltem, hogy tudniillik egy bűncselekmény súlyát semmilyen mértékben se növeli vagy csökkenti, hogy azt magyarok, cigányok, kínaiak vagy éppen arabok követték-e el. De mindettől eltekintve is, ahogyan arra az előzőekben már részben már utaltam, napjainkban a cigányok és a magyarok kapcsolatát idehaza annyira komoly konfliktusok terhelik, hogy azok, akik erre – akár tudatosan, akár butaságból – még rá is tesznek egy „lapáttal”, nemcsak felelőtlenek, hanem kifejezetten a tűzzel játszanak. Túl természetesen azon, hogy a történtek egyszerűen méltatlanok egy meggyilkolt kislány emlékéhez.

Találkozunk július 15-én!

Találkozunk július 15-én!

-->