2009.06.08. 18:57
Baráth Etele elhagyja az MSZP-t
A Népszabadság értesülései szerint Baráth Etele még a hónap elején felfüggesztette párttagságát.
Erről írásban és szóban is értesítette a párt, illetve a frakció vezetését. Baráth fajsúlyos tagja az MSZP-nek, korábban több minisztériumban is dolgozott államtitkárként, volt tárca nélküli miniszter, az MSZP korábban őt indította főpolgármester-jelöltként is.
A politikus a Népszabadság kérdésére megerősítette a tagság felfüggesztésének tényét. Indokként elvi, személyzeti, politikai és szakmai érveket sorolt, hangsúlyozva: döntése folyamatosan érlelődött, nincs köze az EP-választáshoz, vagy a kormányfő és pártelnökcseréhez.
Baráth elmondta: szociáldemokrataként nem tud teljes mértékben azonosulni az MSZP jelenlegi politikájával, és erősen kifogásolja a személyzeti politikát is; utóbbival többek között az EP, illetve fővárosi listaállításra utalva. Baráth egyik listán sem kapott befutóközeli helyet, de nem a döntés tényét, hanem annak mikéntjét kifogásolja.
A cikk itt még nem ért véget, lapozzon!