2009.06.23. 10:58
A Vodafone Budapestről Miskolcra költözteti ügyfélszolgálatát
Miskolcra költözteti ügyfélszolgálati tevékenységét a Vodafone. A 600 millió forintos beruházással kiépített központot ma avatják fel, tavaszra már teljes létszámmal működik. A cég spórol a változással, de állítják: a minőség javulni fog.
Negyven emberrel ma kezdi meg működését a Vodafone regionális ügyfélszolgálati központja Miskolcon. - A távközlésben ma mindenki ugyanazt a terméket árulja, s ezért nagyon sok múlik a szolgáltatás, tehát az ügyfélszolgálat színvonalán.
Arra jutottunk, hogy ha kivonulunk a fővárosból, akkor a szaktudás és az elkötelezettség alapján erősebb csapatunk lesz - indokolta a Népszabadságnak Beck György vezérigazgató a döntést, hogy miért költöztetik az ügyfélszolgálati tevékenységet. - Az ügyfélszolgálatok minőségének kulcsa az ott dolgozók képzettsége, Miskolcon pedig egyetem is működik.
Az első pár hónapban négyezren jelentkeztek a céghez a térségből. A jelentkezők hatvan százaléka volt nő és negyven százaléka felsőfokú végzettségű - mondta a vezérigazgató. Szerinte a helyszín kiválasztásakor a jelentkező városok közül Miskolc vezetői voltak a legnyitottabbak.
A társaság korábban ezt a szolgáltatást külső beszállítótól vásárolta, azaz az ügyfélszolgálatosok nem Vodafone-alkalmazottak voltak. A 600 millió forintból kialakított borsodi központban viszont mindenki saját alkalmazott lesz. - A bértömegen is megtakarítunk egy szerényebb összeget, de a lényeg a minőség fejlesztésén van - tette hozzá a vezérigazgató