2009.04.28. 12:14
A sógoroknál a legjobb élni!
A Mercer nyilvánosságra hozta életminőséggel kapcsolatos felmérésének friss eredményeit. Eszerint az életminőség tekintetében Bécs, az infrastruktúra szempontjából pedig München a világ legjobb városa.
Bécs, Zürich, Genf, Düsseldorf, München – ez az első öt helyezett város az életminőség szempontjából a Mercer felmérésének eredményei alapján. Az osztrák főváros helyzete az elmúlt években javult, így küzdötte fel magát mostanra a vezető helyre, a lista első tíz pozícióját egyébként is Európa nagyvárosai uralják.
Az összes paramétert figyelembe véve is Bécs az első, majd következik Zürich és Genf, végül Vancouver és Auckland zárja a "legek legjeinek" listáját.
Az infrastruktúrát tekintve az első München, de Düsseldorf és Frankurt is a topba került a német városok közül, harmadik és negyedik helyen. A második helyre Koppenhága ékelődött be, az ötödik helyezett pedig London.
A cég összegzése szerint a közép-európai államokban jellemzően javult az életminőség. A Mercer külön kiemeli a 2004-ben az EU-hoz csatlakozó országokat, köztük is Ljubljanát, amely négy helyett lépett előre a 78. pozícióig, míg Pozsony három helyezést előrelépve a 88 helyen végzett.