2009.03.23. 11:18
Randalírozók verték szét a vonatot
Egy vasúti kocsi több berendezési tárgyát is szétverte egy fiatalokból álló társaság a hétvégén Vas megyében, az ügyben eddig három fiatal ellen indult büntetőeljárás.
Péntek éjjel egy kisebb társaság utazott Szombathelyről Kőszegre, amikor a vonat egyik jegyautomatáját megrongálták. Éjjel már visszafelé, Szombathelyre tartott a szerelvény, amikor ugyanennek a fiatalokból álló társaságnak néhány tagja kirúgott két vasúti ablakot, és jó pár ülést is felvágtak, majd a végállomás előtt leszálltak.
A vasúti alosztály járőrei a szombathelyi állomásról több mint 10 főt állítottak elő, akiket tanúként hallgattak ki, majd a beszerzett adatok alapján rövid időn belül rendőrkézre kerültek a feltételezett elkövetők is.
Az ügyben eddig három szombathelyi fiatallal szemben indult eljárás garázdaság gyanúja miatt, ám elképzelhető, hogy még másokat is meggyanúsít a hatóság a több mint kétszázezer forintos kárt okozó bűncselekménnyel.