Megszorítósdi

Noha amikor ezeket a sorokat írom, a szocialisták elnöksége éppen arról dönt (ha dönt egyáltalán), hogy ki legyen a párt mai kormányfőjelöltje, a dolognak számomra már semmiféle jelentősége sincsen. Nincs, mivel az a szégyenteljes, arcpirító szerencsétlenkedés, amelyet ez ügyben az egykor sokkal szebb napokat is megélt koalíciós partnerek nyújtottak, egyszer és mindenkorra bizonyította azt az alkalmatlanságot és azt a dilettantizmust, amelyet a kormányzati ciklus nem kis részében is megtapasztalhattunk. A legfontosabb kérdés számomra így most már messze nem az, hogy ez a dicstelen vég lehetett volna-e valamelyest szebb is, vagy hogy az őszödi beszéd óta már csak vegetáló, az önbizalmukat és a választók bizalmát is  elveszítő szocialisták (kiegészülve az úgyszintén megállíthatatlannak tűnő mélyrepülést produkáló liberálisokkal) vajon képesek lesznek-e önmaguk további lejáratása nélkül egy olyan valakit találni, aki eljátssza Gyurcsány mellett a kesztyűsbáb szerepét, hanem hogy mikor lesz végre egy olyan kormányunk, amely haladéktalanul nekilát a gazdaság rendbetételének, az ország jövője szempontjából elodázhatatlan reformok elindításának..., merthogy ennek kell következnie – jöjjön akár Takács János, akár Bajnai Gordon, Bokros Lajos, Gráf József vagy éppenséggel Orbán Viktor – afelől egy szemernyi kétségem sincsen. Igen, Orbán Viktor is..., mert bár a honi ellenzék vezérét, a Fidesz elnökét szokás a választók számára nem éppen örömteli intézkedések (azaz az úgynevezett megszorítások) kérlelhetetlen ellenfeleként feltüntetni, azért szerintem különösebb illúziói senkinek se legyenek: egy majdani Orbán-kormány is azt pontosan azt csinálja majd, amit kell, ami szükséges. Hadd tegyem hozzá gyorsan:: hál'' istennek.   

Magam legalábbis erre következtettem abból a méltatlanul keveset idézett beszélgetésből, amely a köztévé Az Este című műsorában zajlott a minap, és amelynek során Stump István arra a riporteri kérdésre, hogy tudniillik a Fidesz megteszi-e majd azokat a lépéseket, amelyektől a szocialisták is megijedtek, a politológus és egykori kancelláriaminiszter azt válaszolta, „nincs más lehetősége (...) a Fideszben benne van az a lehetőség – mivel lesz vélhetően egy erős támogatottsága –, hogy egy perspektívába tudja helyezni ezeket a lépéseket (...) megszorít, hogy meg tudja mutatni, hogy miért kell ezeket a lépéseket megtenni, de nem úgy szorít meg, hogy közben tönkreteszi azokat a forrásokat, erőforrásokat, amelyek éppen a gazdasági növekedés forrásait jelentik”. Nos, erre mondom én azt, hogy megnyugtató. Teljes joggal megkérdezhetik persze, hogy amennyiben úgy sincsen semmiféle választási lehetőség, vajon van-e bármiféle jelentősége annak, hogy ki kezében van a „karmesteri pálca”, hogy Gyurcsány Ferencnek, Bokros Lajosnak vagy mondjuk Orbán Viktornak hívják-e Magyarország aktuális miniszterelnökét. Nos, azt gondolom, hogy van..., mégpedig nem is kevés. Mert noha a választók tökéletesen tisztában vannak azzal (és ezt számos felmérés igazolja), hogy a válságból való kilábalás nem fog menni áldozatok nélkül, nagyon nem mindegy, hogy ezt ki kéri tőlük: egy olyan  párt és kormány-e, amely az elmúlt esztendők folyamán mindvégig igen komoly hitelesség-deficittel küzdött, és amely a maradék erkölcsi tőkéjét éppen ezekben a napokban éli fel, vagy pedig olyanok, akik mostanság az emberek döntő többségének a bizalmát bírják. Hát, „mindössze” ennyi a differencia.