Hírek

2009.03.18. 13:43

Az MSZP-szavazók harmada ha lehetne, Horn Gyulát tenné pártelnöknek

Az MDF egyelőre nem tudta szavazatokra váltani a Bokros Lajos jelölésével ráirányuló médiafigyelmet – derül ki a Nézőpont Intézet márciusi kutatásából, amelyet a Heti Válasz számára készített.

VGO

A felmérés a volt pénzügyminiszter minisz­ter­elnökké jelölésének javaslata után készült. A fórum népszerűsége továbbra is háromszázalékos a részvételüket biztosra ígérők körében, s ez nem elegendő az európai parlamenti mandátumszerzéshez. Alighanem a párt körül állandósult vita és széthúzás akadályozta meg, hogy a feltűnést keltő kampánystart ellenére az MDF támogatottsága emelkedjen - írja a Világgazdaság Online a Nézőpont Intézet kutatása alapján.

Kérdés, hogy ha nem Bokros személyére, hanem javaslataira irányul majd a figyelem, sikerül-e növelni a fórum népszerűségét. A kispárt reménye az alacsony részvétel lehetne (25 százalék esetén a bejutáshoz elég százezer szavazó), de a rossz gazdasági helyzetben és a kormányellenes hangulatban ez nem túl valószínű. Márciusban a megkérdezettek több mint fele biztosra ígérte részvételét az EP-választáson.

Jelenleg úgy tűnik, hogy Bokros, a 90-es évek „rémembere” Dávid Ibolya útjára lépett: lehet, hogy a köré szervezett kampányban ki tud alakítani személyes rokonszenvet a szavazók körében, de ez nem jelenik meg automatikusan az általa képviselt párt támogatottságában. Emlékezetes: korábban a pártelnök szívfájdalma volt, hogy magas népszerűség-mutatója nem „csorgott le” a párt támogatottságára. Igaz, ma már Dávid Ibolya sem olyan népszerű, az elmúlt egy év alaposan megviselte. A megkérdezettek 41 százaléka véli úgy, hogy „inkább romlott” a véleménye az MDF-elnökről – nem véletlen, hogy a pártlista vezetését külsősökre bízták, jóllehet 2004-ben még Dávid állt az élen.

A kongresszus előtt álló MSZP sem lehet elégedett az eredményével, hiszen most már hosszú hónapok óta a 10–15 százalékos sávban mozog, igazolva a középpárttá zsugorodásáról korábban megfogalmazott jóslatokat. Noha Gyurcsány Ferenc pártelnöki újraválasztása biztosra vehető, jól mutatja a szavazótábor elbizonytalanodását, hogy a szocialista szavazók csupán 39 százaléka gondolja úgy, hogy ő az MSZP legjobb elnöke, s majdnem ugyanennyien (32 százalék) újra Horn Gyulának szavaznának bizalmat, ha erre módjuk nyílna.

Érdekesség, hogy az összes válaszadó harmada is Horn Gyulát tartotta a legjobb MSZP-elnöknek. Szintén beszédes adat, hogy a választóknak csak 11 százaléka őrizné meg Gyurcsány Ferencet miniszterelnök-pártelnöknek, s 55 százalékuk azt szeretné, hogy „távozzon a politikai életből”, további 23 százalék pedig korlátozná hatalmát. A kép a maradék szocialista szavazótáborban sem rózsásabb: az MSZP-szavazók kevesebb mint fele (47 százalék) tartaná meg miniszterelnök-pártelnöknek Gyurcsány Ferencet.

A kormánypárt és a kispártok gyengesége nem kedvez a választási esélyeiknek sem. Mostantól a Nézőpont Intézet havonta mandátum-előrejelzést készít, a részvételi hajlandóság, a pártpreferencia-adatok és az EP-választás mandátumszámítási szabályai figyelembevételével. Márciusban ennek megfelelően csak két párt jutna ki Brüsszelbe: a Fidesz 16 és az MSZP hat képviselővel. Így többé nem lehetne két nagy pártról beszélni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!