2009.01.30. 17:45
Kőkemény rocker volt Dolhai Attila
Ha annak idején nem ábrándul ki Dolhai Attila a magyar könnyűzenéből, ma szegényebbek lennénk egy nagyszerű operett színésszel.
– Ma a Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb tagja, de állítólag valaha rockerként indult el a zenés műfajban.
[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Dolhai Attila
[/caption]
– Azt gondoltam, rockénekes leszek, éreztem, hogy ez az utam. De nem találtam a helyemet a zenekarok és tehetségkutatók világában. A színház csupán próbálkozásnak indult. A Fiatalok Színházába mentem meghallgatásra: a Katonadolog című musical egyik statisztája lettem. Felbátorodtam, meghallgatásokra jártam. Nyíregyházán, a Jézus Krisztus szupersztárban már szerepet énekeltem. Aztán találkoztam Kerényi Miklós Gáborral, mostani direktorommal. Ő tanácsolta, hogy ha komolyan gondolom ezt a pályát, végezzem el a Színművészeti Egyetemet. Majdnem túlkoros voltam, de szerencsémre 23 évesen, első nekifutásra felvettek. Eltelt két év, és Kerényi meghallgatásra hívott. A Mozart! című musicalben debütáltam.
Dolhai Attila
1977. január 7-én született, Ajakon.Elvégezte a Színművészeti Egyetemet, ahol színész-énekesi diplomát szerzett.
2000. nyarán nősült meg és 2003. március 5-én született meg kislánya, akit Luca névre kereszteltek.
Nagy sikere volt a Valahol Európában című musicalban, a West Side Story című előadásban a Mozart!, a Rómeó és Júlia és a Rudolf című musicalek főszerepeiben.
2006. tavaszán megjelent élete első szólólemeze Ébredjen a nap címmel.
2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga díjat kapott.
Az "Év felfedezettje" kategóriában kiérdemelte a Magyar Rádió által alapított eMeRTon díjat is.
– Mára úgy érzi, hogy végleg otthonra talált ebben a világban?
– Ez már valahol Miskolc és a felvételi között eldőlt. Pedig ha öt-tíz éve valaki azt mondja, egyszer majd operettben fogok játszani, azt válaszolom: kizárt! Lélekben és fizikailag is meg kell ehhez érni. Másfajta éneklési technikát igényel, Bagó Gizella tanárnő segít nekem. Szokták mondani: a musical fiatalos műfaj, kiöregszik belőle az ember. Ezzel szemben az operetthez egy férfi hangja 30-35 éves korára érik be. Meggyőződésem, hogy azt is fiatalosan kell játszani, csak a díszletek és a ruhák repítenek a múltba. A librettók elbűvölő mesék, a szereplők színes figurák.
– Jut elég ideje a magánéletre?
– A családra sajnos nem jut annyi időm, mint szeretném. Most csak három napot voltam távol, Emma lányom mégis óránként kérdezte édesanyjától, mikor jövök haza. Nem tudom, természetes-e, de szép lassan csökken a barátokkal eltöltött idő is. A család, az egzisztencia- és otthonteremtés gondjai között alig marad idő a barátságok ápolására, bár igyekszem megőrizni őket. Igaz, a rokoni kötelékek erősödnek. Szüleimmel, bátyáimmal mindig számíthatunk egymásra. Fészekrakásunk is így sikerült: szüleimhez közel teremtettük meg saját otthonunkat. A ház készen van, de belül még akad csinosítanivaló.
Elvégezte a Színművészeti Egyetemet, ahol színész-énekesi diplomát szerzett.
2000. nyarán nősült meg és 2003. március 5-én született meg kislánya, akit Luca névre kereszteltek.
Nagy sikere volt a Valahol Európában című musicalban, a West Side Story című előadásban a Mozart!, a Rómeó és Júlia és a Rudolf című musicalek főszerepeiben.
2006. tavaszán megjelent élete első szólólemeze Ébredjen a nap címmel.
2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga díjat kapott.
Az "Év felfedezettje" kategóriában kiérdemelte a Magyar Rádió által alapított eMeRTon díjat is. Dolhai Attila Dolhai Attila -->