Igazságok

„Senki ne sajnáljon, és senki ne próbáljon rasszistának beállítani, mert azt nem tűröm” – ezekkel a szavakkal kommentálta önnön leváltását, illetve az azt követő eseményeket  Miskolc volt rendőrkapitánya, Pásztor Albert. És bár a Draskovics Tibor rendészeti miniszter, valamint Bencze József országos rendőr-főkapitány által menesztett (diplomatikusan fogalmazva: más beosztásba helyezett) ezredes ezzel a tömör nyilatkozatával minden valószínűség szerint a személyét és a bűnéül felrótt kijelentéseket érintő  találgatásokat és vitákat is el akarta kerülni, teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem megy majd. És nem csupán azért, mert a jókora port felverő esettel kapcsolatos máris elindult (Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere határozottan kiállt az eltávolított Pásztor mellett, és ugyanígy tett Lakatos Attila borsodi cigányvajda, aki szerint „ne Pestről osszák az észt, mert az nem ér el idáig.(...) jöjjenek el ide, éljenek itt, és nézzék meg, milyen itt a helyzet”), hanem mert a kapitány a bukásához vezető sajtótéjékoztatón olyan kérdéseket feszegetett, amelyek megosztják a társadalmat, no, és amelyeket időtlen idők óta szemérmes hallgatás övez. De legalábbis arra eddig biztosan nerm volt példa, hogy egy főrendőr olyasmiről beszéljen, miszerint „nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek (...) igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük”, és hogy „mi, rendőrök, teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. (...) a baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető.”

Nos, amilyen biztonsággal megjósolható volt, hogy Pásztor ezredes szavai komoly indulatokat kavarnak, legalább annyira előre látható, hogy az ügy érdemi részét kísérő vita sem vezet majd – nem is vezethet – semmiféle eredményre. Nem vezethet, hiszen itt két igazság áll egymásal szemben. Az egyik igazság a kapitányé, aki minden bizonnyal azt gondolta, ha nem söpri a szőnyeg alá a problémákat, ha nyíltan, kendőzetlenül, mindenféle köntörfalazás nélkül beszél azokról a dolgokról, amelyek különben egy fél országot foglalkoztatnak, azzal egyúttal egy jelentős lépést is tesz azok megoldása felé..., és hát, valóban, idehaza a politika egészen a mai napig a cigányság kapcsán legfeljebb az oktatásban még meglévő szegregáció mielőbbi megszüntetésének a fontosságáról beszél, kínosan kerüli viszont a bűnözés ügyét, vagy mondjuk a munka és a szociális segélyek dolgát, amely téma is csak azért kapott nagyobb figyelmet az utóbbi időben, mert néhány vidéki kistelepülés polgármesterének meglehetősen tele lett a hócipője. No, és természetesen ott van a másik igazság, hogy tudniillik egy rendőrkapitány nem (sem) „osztályozhatja” a bűnelkövetőket azok származása, vallása, nemzetisége, ad abszurdum szexuális orientációja alapján, amiként nem állhat elő olyasmikkel sem, hogy mondjuk a római katolikusok körében az élet elleni bűncselekmények a legelterjedtebbek, szemben a zsidókkal, akik elsősorban pénzügyi visszaéléseket követnek el. Megjegyzem az e két igazság között feszülő ellentmondást egy egészséges társadalomban nagyon könnyen fel lehetne oldani. Itt és most mindez reménytelennek tűnik.