Fagyhalál

Ha hinni lehet az újságok által közölt adatoknak, úgy Magyarországon csupán januárban negyven életet követelt a szokatlanul zord időjárás, amely szám az előttünk álló téli napok során gyaníthatóan még tovább növekszik majd. E tény már önmagában is meglehetősen riasztó, de pláne az akkor, ha azt látjuk-tapasztaljuk, hogy ez idő szerint senki sincs, aki képes lenne megmondani, miként is lehetne megvédeni a fagyhaláltól az utcákon, tereken éjszakázó hajléktalanok seregeit, avagy azokat az idős, beteg – és többnyire magányos – embereket, akik fűtetlen lakásokban dideregnek, és legfeljebb abban bízhatnak, hogy mihamarabb megérkezik a tavasz. Mert bár az ombudsman az első néhány halálesetet követően felszólította az összes érintettet (így a kabinetet, az önkormányzatokat, a mentőket, a katasztrófavédelmet, a rendőrséget, és így tovább), hogy a rendelkezésükre álló valamennyi eszközt vessék be az újabb tragédiák elkerülése érdekében, ezeket mégsem sikerült megakadályozni...,  amin persze, nem igazán lehet csodálkozni, mivel tettek helyett – ahogyan az már idehaza lenni szokott – újra csak sehová sem vezető ötleteléseket és pr-ízű szólamokat hallhattunk. Magam legalábbis ilyennek értékelem mind a kormányfő néhény nappal ezelőtti nekibuzdulását (hogy tudniillik Molnár Csaba és Szűcs Erika miniszterek készítsenek egy javaslatot a fagyhalálok megelőzésére), mind pedig a legnagyobb ellenzéki párt azon elképzelését, amely egy komplex törvénnyel orvosolná a helyzetet.

Nem szeretném, ha félreértenének, mert ezúttal nem akarom kétségbe vonni sem a Fidesz, sem a miniszterelnök jószándékát (még akkor se, ha a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára szerint „a politikai döntéshozók aktivitása csupán akkor fokozódik, amikor nagy a baj”), mindazonáltal abszolút megértem Boross Péter egykori kormányfőt is, aki alig-alig tudta palástolni a felháborodását, amikor egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy némelyek törvényekkel harcolnának a fagyhalál ellen. És hát, tényleg..., mi szükség van a jogszabályok eszetlen szaporítására, amikor a jelenlegiek is bőven elegendőek lennének, ha és amennyiben azok, akiket illet, komolyan vennék, hogy a hajléktalanok és az egyéb okokból veszélyeztetett emberek mindennapi létfeltételeinek a biztosítása alapvetően az önkományzatok feladata. Hiszen ők azok, akik – már legalábbis elvben – mindenkinél jobban ismerik a gondoskodásra szorulókat, azokat, akiknek hathatós segítség nélkül jószerivel esélyük sincs túlélni egy-egy, a mostanihoz hasonlóan kemény telet. A kérdés ezért szerintem messze nem az, kellenek-e új és új paragrafusok, hanem hogy a meglévőknek miért nem sikerül érvényt szerezni, illetve hogy az úgynevezett szociális védőháló miért nem képes „megfogni” a legelesettebbeket. Arról már nem is beszélve, hogy tudniillik idehaza sokszor nem a megoldás miatt szokták a törvények hiányát meghivatkozni, mint inkább a brutális tehetetlenség elleplezése, a felelősség elhárítása, no, meg persze az időnyerés okán. És ha ez most is így van, sok-sok ezer embernek lesz borzasztó hosszú a tél.