Hírek

2008.06.04. 13:32

MSZP: ősszel folytatódik a rendbontók elleni ötpárti egyeztetés

Ősszel folytatódhatnak a rendbontók elleni hatékonyabb fellépést lehetővé tevő ötpárti tárgyalások - mondta Bárándy Gergely, a megbeszélést kezdeményező szocialista országgyűlési képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

BAMA

Az öt parlamenti párt részvételével áprilisban kezdődött megbeszélések célja a rendbontók elleni hatékonyabb fellépés megteremtésén túl a gyülekezési jog kiszélesítése - közölte a kormánypárti politikus. Bárándy Gergely emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési törvényt a spontán demonstrációk szabályozása miatt módosítanák és ehhez kapcsolódva szintén módosítanák a büntető törvénykönyvet (Btk.), valamint a szabálysértési törvényt. Utóbbi két jogszabályban a  közérdekű üzem megzavarását, a kötelességét megszegő demonstrációt szervező elleni szankciókat szabályoznák - fűzte hozzá.

Az MSZP-s képviselő azt mondta, a két hónapja tartó egyeztetéseken elkészült egy normaszöveg, de úgy állapodtak meg a  pártok, hogy ősszel folytatják a tárgyalást a gyülekezési  törvényről. Hozzátette: a Btk. és a szabálysértési törvény esetében nem indokolt a halasztás, ezért arra kérik a kormányt, hogy mielőbb nyújtsa be az erről szóló törvényjavaslatot. Kitért arra, hogy a civil szervezetek véleményét is szeretnék megismerni a gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban, ezért ősszel őket is meghívják a tárgyalásokra. Példaként a Helsinki Bizottságot és a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezetet  említette.

Kérdésre válaszolva Bárándy Gergely beszélt arról, hogy a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán, a Fővárosi Bíróság bírája elírta a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a felterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el. Az ügyben okirat-hamisítás miatt tesz feljelentést Kende Péter ügyvéd.

Bárándy Gergely szerint a feljelentés szakszerűtlen,  koncepciózus, és másra nem alkalmas, mint hogy egy tisztességes bírót lejárasson. A képviselő azt mondta, Varga Zoltán zömmel emberölési ügyeket tárgyal, és így maradhatott a számítógépben az ezzel kapcsolatos irat. A politikus elmondta: a kegyelmi kérvényhez írt kísérőlevélről van szó, és az ügy összes dokumentumát elküldik az igazságügyi minisztériumba, illetve az államfőnek. Mint mondta, nem gondolja,  hogy csupán a kísérőlevél alapján döntenek.
MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!