2008.06.16. 06:01
Kristályglóbusz-díj Robert De Nironak Karlovy Vary-ban
Kristályglóbusz-díjjal ismerik el Robert De Niro életművét az idei, 43. Karlovy Vary-i filmfesztiválon. A szemlére július 4. és 12. között kerül sor a nyugat-csehországi fürdővárosban. De Niro a fesztiválon mutatja be legújabb filmjét, a What Just Happened-et.
Az idén a csehszlovák film három legendás alakja – Juraj Jakubisko, Dusan Hanák és Ivan Passer – kap még Kristályglóbuszt. Jakubisko és Hanák az idén töltik be a hatvanat, míg Passer a 75-öt. Karlovy Varyban lesz egyébként Jakubisko legújabb alkotásának, a Bathorynak az ősbemutatója. A film – amelynek elkészítésében magyar alkotók is közreműködtek – 300 millió cseh koronás (több mint 3 milliárd forint) költségvetésével minden idők legdrágább cseh mozija. A mű Báthory Erzsébetről, a 17. századi magyar grófnőről szól, aki fiatal lányok legyilkoltatásával vált hírhedté. A magyar filmművészetet Karlovy Varyban Nemes Gyula Letűnt világ című alkotása fogja képviselni a versenyprogramban.
Közép-Kelet Európa első filmfesztiválját 1946-ban alapították. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége A-kategóriásnak minősítette.