2008.06.17. 18:54
Csak az ügyvédi díjba kerül a cégeknek az átsorolás
A cégbíróságnak július 1. helyett elég az év végéig lehet bejelenteni a TEÁOR (gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere) számok változását a vállalkozásoknak.
Ez csak az ügyvéd díjába kerül, mivel Draskovics Tibor igazságügy miniszter rendelete szerint ezt a változást nem kell közzétenni, tehát díja sincs. A cégbírósági módosítás ügyvédi munkadíja azonban változó, tízezer forintnál kevesebből aligha lehet megúszni, de elérheti az ötvenezer forintot is. Az eredeti, június végi határidőt elmulasztó vállalkozásoknak nem kell büntetést fizetni.
A tevékenységi körök azonban nem csak a cégjegyzékben, hanem az APEH-nél is megjelennek, ahol a módosítást szintén el kell végezni. Az adóhivatali TEÁOR módosítás a gyakorlatban úgy történik, hogy a cégjegyzék módosítására készített kérelem alapján a könyvelő állítja ki az adatmódosító lapot. Van még egy július 1-i határidő, ez pedig az új gazdasági társasági törvénynek való megfelelés. Amely cég társasági szerződése megfelel az új szabályoknak, annak elegendő erről egy nyilatkozatot küldenie a cégbíróságnak. Hasonló úton oldható meg az a módosítás, amikor csak a taggyűlést kell átírni tagok gyűlésére.