Az oroszok megint a spájzban vannak

Számukra most Innsbruck és Salzburg a két legfontosabb város. Előbbiben vannak többen – mivel este ott rendezték a spanyolok elleni mérkőzésüket –, egyelőre utóbbiban reprezentálnak inkább.

Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy egyre fontosabb tagjai az európai futballcsaládnak. A XXI. században ehhez két út vezet, amely a végén aztán összefut: el kell adni a körítést, s jónak kell lenni a pályán. Ami a csapatuk játékerejét illeti, egyre több a tisztelőjük, s nem mellesleg egyetlen más keretben sincsen annyi UEFA-kupa-győztes, mint az övékben: a CSZKA és a Zenit játékosai. Ami meg a PR-t illeti, mintát vettek az olaszokról. A korábbi nagy tornákon a Squadra Azzurra tiszteletére rendeztek be külön házat, mindenütt a világon Casa Italiának, Olasz Háznak nevezték.

Az oroszok a salzburgi Kongresszusi Központban ezt lemásolták. A földszinten lehet kapni a csapat ajándéktárgyait, az emeleten pedig nyomulnak a szponzorok, folyik a dínomdánom, s minden egyes pillanatban, egyébként rendkívül udvariasan, meggyőznek arról, hogy légy büszke arra, hogy náluk vendégeskedhetsz. Május közepén, amikor a Zenit Manchesterben az UEFA-kupa döntőjében játszott, egyik, a helyszínen vizitáló kollégám azt mondta: „Az orosz szurkolók dagadnak az önbizalomtól. Nehogy bárki azt gondolja, hogy kisebbségi érzéseik vannak Nyugaton! Azt sugározzák, ők egy nagyhatalom képviselői, igazodj hozzájuk!”

Szóval, a helyzet olyan, mint a legendás filmben, a Tizedes és a többiekben. Az oroszok már a spájzban vannak.

Az olaszok meg pácban: a Svájcból átrándult újságíróik értetlenséggel vegyes csalódottsággal magyarázták a hétfő este történéseit. Ez volt a Squadra Azzurra történetének eddigi legsúlyosabb Eb-veresége. Beigazolódott a félelem, az 1996-os Eb óta nem volt ilyen gyenge középső védelme az olaszoknak. Remény van: a művészetek iránt fogékony Luca Toni az itáliai reneszánszt ígéri. Ami, ugyebár, valójában újjászületést jelent.