Hírek

2008.05.13. 16:00

Húsz évre ítélték a vadászboltban gyilkoló férfit

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki egy békéscsabai vadászbolt tulajdonosának torkát elvágva zsákmányolt lőfegyvereket még három éve.

BAMA

Az ítélet szerint a huszonhét éves S. István 2005. március 18-án egy békéscsabai vadászboltban az üzlethelyiségben egyedül tartózkodó tulajdonost egy mellény felpróbálásának ürügyén kicsalta a pult mögül, majd amikor a férfi hátat fordított neki, elővette tőrkését, és elvágta az áldozat nyakát. Az erősen vérző sértett összeesett, majd pár perc múlva meghalt. A vádlott ezt követően az üzletben több lőfegyvert vett magához, majd hazaindult Kétegyházára. Rövidesen észrevette, hogy hátizsákját - az elkövetéshez használt késsel együtt - a boltban hagyta, ezért visszatért a helyszínre, az ott felejtett tárgyakat magához vette, a nyitva tartás táblát a zárva oldalára fordította, s elhagyta az üzletet.

A vádlott még aznap részletesen beszámolt a történtekről társának, D. Jánosnak, az ügy másodrendű vádlottjának, a fegyvereket pedig elásta háza mellett. Hónapokkal később, 2006 elején elhatározták, hogy Székesfehérváron kirabolnak egy céget. 2006. február 8-án felfegyverkezve elkezdtek egy kamiont követni azért, hogy kirabolják. Nem tudták a kocsit megállítani, ezért letettek tervüktől, újabb célpontot kerestek, s úgy döntöttek, egy sörözőből jutnak pénzhez. S. István símaszkot húzva fejére a pultost fegyverrel megfenyegette, s a bevétel átadására szólította fel. Az eladó a felszólításnak nem tett eleget, segítséget hívott, egy, a pultnál álló vendég pedig közbeavatkozott, igyekezett a vádlott támadását elhárítani. Ekkor a vádlott a férfit fejbe ütötte, majd a söröző előtt várakozó, szintén símaszkot viselő, felfegyverzett társával együtt elmenekült.

A táblabíróság jogerősen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek S. Istvánt, akit húsz év fegyházbüntetésre ítélt. A táblabíróság - az első fokon eljáró Békés Megyei Bírósággal ellentétben - nem látta bizonyítottnak, hogy a férfi tettét előre kitervelten, bűnszövetségben követte el, így életfogytiglani büntetését húszévnyi szabadságvesztésre enyhítette.

D. Jánost öt év fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság, esetében az ítélet nem jogerős, mivel az ítélőtábla az első fokú bíróság döntését megváltoztatva több vádpont alól is felmentette a férfit. Ügyében a fellebbezések nyomán a Legfelsőbb Bíróság hoz majd jogerős ítéletet.
MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!