Szerzői jogvédelem van, de az előadói teljesítményt nem védi a jog

Egy dal eléneklése kapcsán legfeljebb a szerző és az előadóművész között lehet jogvita. Ezt a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában mondták el. Tehát ha valaki dalt ír egy előadónak, akkor utóbbi felléphet vele, amiért a felléptetőtől megkapja a tiszteletdíját (gázsiját). Ha viszont valami olyasmit tesz hozzá, ami egyedi, és a dalt egy másik művé vagy annak részévé változtatja, akkor törvény szerint ezért fizetnie kell a szerzőnek szerzői jogdíjat. Ha például valaki egy saját performance során adja elő a dalt, akkor az a szerzemény már egy másik mű része lesz. Így szerzői jogdíjra köteles.

De az, hogy az előadó az egyénisége varázsát adja a dalhoz, azaz a szerzemény előadásával a dalt szinte a magáévá teszi, még nem jogosítja fel rá, hogy előadói jogdíjat szedjen. Többek közt azért is nehéz lenne ilyennek a megállapítása, mert a művészi előadás megítélése mindig szubjektív. Sovány vigasz, de mégis elégtétel lehet, hogy ha bárki „utántátog” egy évtizedekig énekelt, mástól megszokott dalt, a közönség a száját húzza: az „eredeti” előadótól ez mennyivel jobb volt.

A dalok ezen „után-előadóit” egyébként némileg le is nézi a zenész szakma. Feltéve, ha az előadásmódot nem hasonította ő is zseniálisan magához. Ám ha az illető ehhez nem elég tehetséges, az előadás a legjobb esetben is utánérzés lesz, színtelen-szagtalan élmény. Aminek csak azok örülnek, akik nem képesek értékelni a komoly előadói teljesítményt. Ami a joghelyzetet illeti: jogdíjügyben az „új” előadónak a szerzővel kell tárgyalnia.