2008.04.24. 13:17
Horn: másfél-két évig is tarthat a kisebbségi kormányzás
Horn Gábor bízik abban, hogy az SZDSZ kilépése a kormánykoalícióból nem jelent előrehozott választásokat és "kisebbségi kormányként az MSZP egy tisztességes másfél-két évet végig tud csinálni."
Az SZDSZ története harmadik legfontosabb döntését fogja meghozni a vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésen - értékelte a koalícióból kilépés jelentőségét Horn Gábor. A liberális ügyvivő kifejtette: a Szabad Demokraták Szövetségének 1988-as megalapítása és az 1994-es koalíciókötés után az április 27-iki döntés a koalíció felmondásáról lesz a párt életének egyik legjelentősebb eseménye. Horn Gábor bejelentette: a rendkívüli küldöttgyűlést, amelynek a kilépés mellett a párt alapszabályának módosítása lesz a másik feladata, vasárnap Budaörsön tartják.
Az alapszabály módosítás kapcsán azt mondta, a tavalyi küldöttgyűlés során kiderült, hogy "olyan laza és sok esetben áttekinthetetlen az SZDSZ belső működése, amely egy modern professzionális párt esetében már nem működőképes." Hozzátette: pontosítják az alapszabályt, ellenőrizhetőbbé teszik a küldöttválasztást és megváltoztatják a küldöttállítás szabályait. Eddig minden tíz tag után volt lehetőségük a különböző csoportoknak egy küldöttet állítani, ezentúl ezt a számot felemelik 15-re.
Kérdésre válaszolva Horn Gábor közölte: a rendkívüli küldöttgyűlésen a regisztrációt a szervezők helyett a választott tisztségviselők végzik. Minden megyei szervezet egy-egy embert delegálhat ebbe a testületbe, amelynek feladata a mandátumvizsgálat és a szavazatszámlálás is. Az SZDSZ frakciója, ügyvivő testülete és országos tanácsa is a koalícióból való kilépésre tett javaslatot - hangsúlyozta Horn Gábor. Hozzátette: a koalíciós megállapodást nem az SZDSZ, hanem az MSZP és Gyurcsány Ferenc rúgta fel. Külön kiemelte, hogy a liberálisok aggódnak az ország sorsáért és a reformokért, de úgy látják, nincs mód arra, hogy tovább csinálják azzal az MSZP-vel, amelyik "megijedt saját árnyékától, az egyébként szükségszerű népszerűségvesztéstől". Az ügyvivő szerint arra nagyobb az esély, hogy konstruktív ellenzékként legalább néhány fontos dolgot el tudjanak érni a parlamentben.
Arra a felvetésre, hogy a kilépés után tárgyalásokat kezdenek-e a szocialistákkal, Horn Gábor azt felelte, erre a kérdésre június elején kell visszatérni. Mint mondta, most rendezni kell saját belső problémáikat, hozzá kell szokniuk a kilépés után előálló új helyzethez és előttük áll az elnökválasztás is. Megjegyezte: ettől függetlenül minden párttal tárgyalniuk kell, de nem készülnek arra, hogy április 28-án ajánlatot tegyenek volt koalíciós partnerüknek. Újságírói kérdésre Horn Gábor elmondta: az SZDSZ által vezetett minisztériumok felkészültek arra, hogy a koalícióból való kilépés után akár már május 1-jén átadják a tárcákat. Az ügyvivő egyúttal az MDF-es Csapody Miklósnak üzenve hozzátette, hogy természetesen el is fognak számolni.
A szabad demokrata miniszterek és államtitkárok egy liberális kormánykabinet ülés keretében beszámolnak tevékenységükről és a három minisztérium egy-egy kiadványban is be akarja mutatni, milyen munkát végzett - jelentette ki Horn Gábor. (Az MDF-es Csapody Miklós előző napon arra szólította fel a liberális pártot, számoljon el a 2002 óta kormánypártként végzett tevékenységével.) A távirati iroda kérdésére Horn Gábor azt mondta, a mostani küldöttgyűlés előtt lezajlott mandátumvizsgálat során egy korábbi küldöttől sem vettek el mandátumot. Hozzáfűzte, hogy néhány korábbi küldött kilépett a pártból, illetve néhányan a tavalyi küldöttgyűlés óta elhunytak.
Mint elhangzott, jelenleg két kizárási ügy zajlik az SZDSZ-ben: a miskolci Köteles Péter, illetve a drávapiski polgármester, Mali Zoltán ellen, így elképzelhető, hogy két mandátummal kevesebb lesz a küldöttgyűlésen. Más kérdésre felelve az ügyvivő azt mondta, "harmincegynéhány" küldöttel lesz kevesebb az eseményen, mint egy évvel ezelőtt. Újságírói kérdésre, hogy Vas Albert gulácsi polgármester részt vehet-e a küldöttgyűlésen, Horn Gábor azt mondta, ők minden polgármesterüknek küldenek meghívót, mert azok automatikusan delegáltak. Megjegyezte Vas Albert megkapta a meghívót és nem jelezte, hogy nem tagja a pártnak, vagy hogy nem akar részt venni az eseményen.
Horn Gábor kitért arra, hogy minden szabad demokrata polgármesterrel és alpolgármesterrel beszéltek, tehát végigcsinálták ezt a típusú mandátumellenőrzést. (Vas Albert korábban bejelentette: annak ellenére szerepelt a neve a küldöttek listáján, hogy nem is tagja a pártnak.) T. Asztalos Ildikó, a párt Borsod megyei elnöke kapcsán, akit Kóka János arra szólított fel, hogy függessze fel a pártban viselt tisztségeit és tagságát, Horn Gábor azt mondta, úgy gondolja, történtek szabálytalanságok a megyében, innentől kezdve pedig a jószolgálati és etikai bizottságra, illetve a fegyelmi testületekre tartozik az ügy. A liberális ügyvivő beszámolt arról, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is lezárult a tavalyi elnökválasztási botrány kapcsán zajló vizsgálat és ebben az esetben is a jószolgálati és etikai bizottságra tartozik az ügy.
-->