Az MDF zavara

Akárhonnan is nézem, az kell mondamon, az elmúlt időszak belpolitikai történései leiginkább az MDF-et hozták zavarba, amely nem csupán ide-oda kapkod, de amelynek jól érzékelhetően fogalma sincs arról, vajon milyen stratégiát is kellene követnie annak érdekében, hogy a nem is oly régi népszerűségét valamiként visszaszerezze. Mert bár a két nagy párt folyamatos ütlegelésére alapozott politika egy darabig komoly sikereket hozott, a szimpatizánsok (potenciális szavazók?) tábora egy idő után elkezdett fogyatkozni, s jelenleg ott tartunk, hogy egy holnapi választás után Dávid Ibolyáék is csak kívülről csodálhatnák a Parlamentet. És, ha a kétfelé rugdosódás már az elmúlt időszakban sem működött, különösen nem érdemes mostantól megpróbálkozni ezzel, hiszen a korábbi viszonyok alapvetően megváltoztak. A koalíció felbomlott, a szocialista párt jelentősen meggyengült, Orbán pedig érzékelhetően ódzkodik azoktól a radikális megnyilatkozásoktól, amelyek bírálata adott esetben az MDF számára kiváló „terepet” jelenthetne. 

A szemmel láthatóan  tanácstalan fórumosok nyilvánvalóan nem nyúlhatnak vissza a korábbi „ötletelésekig” (haláladó, KRESZ-táblák, tanuló vezetők, iskolai szekrények és tankönyvek, és még ezer ilyen elképzelés), amiként az általuk „menedzselt” ügyekből (Kóka és az áfás számla, fővrosi parkolási dolgok, stb.) sem lett semmi, így aztán valóban nagy kérdés, mihez is fogjanak. Ezt a lányos zavart csak fokozta a március 9-i népszavazáshoz való viszonyulás, hiszen az MDF és annak első embere – amint arra emlékezhetünk – folyamatosan bírálta Orbánt és a Fideszt a referendum kierőszakolása miatt, hogy aztán éppen Dávid Ibolya legyen a legelső, aki megkísérli meglovagolni a voksolás eredményét Gyurcsány Ferenc távozásra való felszólításával. De lagalább ennyire furcsának tűnnek a párt és az elnök asszony azóta bemutatott produkciói is: így az unalomig ismételgetett „nem fogunk segíteni a koalíciónak”-féle kijelentések (ezek egyébként sokkal inkább egyfajta diszkrét felajánlkozásra hajaznak), avagy az egykulcsos adó megszavazására tett mostani javaslat, amelynek kapcsán úgyszintén „visszapattantak”.

Azt megsaccolni persze, hogy Dávid Ibolyáék szolíd populizmusának egyszer s mindenkorra leáldozott-e a napja, netán a jövőben hozhat még eredményt, nem tudom, amiként az sem világos, hogy ezt a mostani –  meglehetősen zavaros és képlékeny – belpolitikai helyzetet képesek lesznek-e a maguk számára valahogyan kiaknázni. Próbálkozni egészen biztosan fognak, hiszen – akárcsak az SZDSZ vagy az MSZP – ők is az életükért futnak.