2008.04.21. 06:37

A gitár szerelmese vagyok

A Váradi Roma Café alapítója, Váradi Gyula intézetben nevelkedett. Csodagyereknek számított, és állítása szerint nincs olyan hangszer, amin ne tudna játszani.

Hegedűs V. Rita

[caption id="" align="alignleft" width="180"] Nem törekszünk egyik stílusra sem, mindenki a legjobb tudása szerint működik közre
[/caption]– Mikor kezdett zenélni?
– Nyolc éves koromban kezdtem citerázni, mivel más hangszer nem volt az intézetben, ahol nevelkedtem. Nekem mindegy volt, csak hangszer legyen.

– Ilyen korán megmutatkozott az érdeklődése a zene iránt?
– Igazi csodagyereknek számítottam. Amellett, hogy a citeraszakkör vezetője voltam, 360 gyereket tanítottam az énekkórusban. Az ünnepségekre, versenyekre mindig kánont tanítottam nekik be.

– Hogyan fejlődött tovább a karrierje?
– Tizenkét éves koromban megkaptam az első gitáromat. Először csak autodidakta módon tanultam, később már tanárhoz is jártam.

– Kitől kapta a gitárt? Azt is az intézetből?
– Nem. Addigra már otthon voltam, és az édesanyámtól kaptam. Abban az időben 1200 forint volt a fizetése, és a gitár 800 forintba került. Addig sírtam a gitárért, amíg az utolsó pénzéből megvette nekem.

– Mivel foglalkozott mielőtt főállású zenész lett?
– Két szakmám van: bútorasztalos és mechanikai műszerész is vagyok. Már 13 évesen három műszakban dolgoztam egy cérnagyárban. Persze nem mondhattam meg, mennyi idős vagyok, mert nem vállalhattam volna éjszakai munkát. Rákényszerültem, hogy dolgozzak, mert a tanulmányaimat magam finanszíroztam. De a zene a mindenem.

– Mikor alapította meg az együttesét?
– Hét évvel ezelőtt, 2001-ben alakultunk. Kezdetekben csak ketten voltunk Berki Arthur zongoristával. Először csak vendéglátóztunk.

– Megérte?
– Nagyon keveset, 3000 forintot kaptunk csak egy fellépésért. Nem a pénzért csináltuk, hanem a zene iránti szeretetünk miatt. Arthurral gyerekkorom óta elválaszthatatlanok vagyunk, mindig mellettem volt. Már az intézetben is hozzám járt citeraszakkörre.

– Hogyan változott az élete az intézet óta?
– Közösségben nőttem föl, az intézetben huszonnégyen voltunk egy csoportban. Kijöttünk, és mindannyian családot alapítottunk. Most újból együtt vagyunk a testvéremmel, a két fiammal, a gitáros, Botos Tibi a sógorom. Hasonlóan élünk, mint egykor. Hiszek a közösség erejében.

– Demokrácia van az együttesben?
– Nincs különbség, mindenki egyformán keres, egyenlően osztjuk el a pénzt. Hiába még csak 19 éves a fiam, ugyanannyit kap, mint én. Hatodik éve zenél mellettem.

– Az új lemezükön ötvözik a dzsesszes, popos és a roma hangzást.
– Botos Tibi, a gitárosunk, 16 évig dzsesszt tanult, konzervatóriumot végzett. Arthur klasszikus szakon végzett. A testvérem Robi képviseli a romás vonalat. Én a táncdalt, és a poposabb dolgokat szeretem jobban. Mindenki saját magát adja. Megírok egy számot, egy dallamot, majd mindenki beleadja azt a pluszt, amit ő tud nyújtani. Ebből adódóan jön ez a hangzás. Nem törekszünk egyik stílusra sem, mindenki a legjobb tudása szerint működik közre.

– Mennyit gyakorolnak?
– Semennyit. Sok fellépésünk van, sok kérésnek kell eleget tennünk, nekünk az a gyakorlás. Csak úgy magunktól nem szoktunk próbálni. A mostani, árilis 26-ai koncertünkre sokat készülünk, elsősorban a vendégfellépők miatt.

– Milyen meglepetésre számíthat a közönség a Papp László Arénában?
– Bemutatjuk az új lemezünket, ami az eddigi legjobb munkánk. Más a szöveg, a stílus, próbáltuk elkerülni azt, ami már korábban elhangzott. Latinosabb lett a lemez, két spanyol számunk is van. Rajtunk kívül fúvósok, vokalisták, kongások, és nem utolsósorban a Botafogo táncegyüttes is fellép.

– Van olyan hangszer, amelyen nem tud játszani?
– Nincs. Bár van, amit még nem próbáltam, de azt nem is szeretném. Ez a kanna. Mi annak idején locsolásra használtuk. Most divat ütős hangszerként szerepeltetni.

– Kedvenc hangszere?
– Természetesen a gitár. A szerelmese vagyok.