2008.04.14. 12:19
A Fidesz-KDNP lelkiismereti alapon szavaz
A Fidesz és a KDNP lelkiismereti alapon szavaz az ombudsmanjelöltekről hétfőn az Országgyűlésben - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
Sólyom László köztársasági elnök március 14-én Bogdányiné Mészáros Ágnes jogászt jelölte a jövő nemzedékek ombudsmanjának, Tóth Gábor Attila jogászt pedig adatvédelmi biztosnak, és ahogyan eddig, ezúttal sem egyeztetett a pártokkal a jelöltekről. A Ház már harmadszorra szavaz az ombudsmanok ügyében, mert az államfő jelöltjeit eddig már kétszer elutasította az Országgyűlés. (Az ombudsmanok megválasztásához a képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.) Először tavaly decemberben Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát, idén február 25-én pedig Fülöp Sándort nem választották meg a jövő nemzedékek ombudsmanjának, Zombor Ferencet pedig adatvédelmi biztosnak.
A Fidesz és a KDNP előzetesen mindkét esetben támogatásáról biztosította a jelölteket; most először döntött úgy a frakciószövetség, hogy lelkiismereti alapon szavaznak. Az MSZP-frakció szintén hétfőn alakítja ki álláspontját a jelöltekről. A szocialisták decemberben lelkiismereti alapon szavaztak a jelöltekről, idén februárban pedig az egyik jelöltre nemet mondtak, a másiknál pedig szintén lelkiismereti szavazást rendeltek el.
MTI