2008.03.08. 12:10
Peking 2008: Kormos Villő is olimpiai kvótás
A 3 méteres női műugrásban Kormos Villő is indulhat a pekingi olimpián tudatta a nemzetközi szövetség (FINA) a magyar szövetséggel. A FINA kedvező döntéséről Gémesi László, a honi szövetség főtitkára tájékoztatta szombaton az MTI-t.
Jóllehet a versenyzők ebben a sportágban nem maguknak, hanem az országnak szerzik az ötkarikás kvótát, a hazai gyakorlat szerint a részvételi jogot kiharcoló indulhat a nyári játékokon. A FINA értesítése alapján Pekingben két magyar műugró állhat rajthoz: Kormoson kívül a részvételi lehetőséget szintén 3 méteren, de alanyi jogon kivívó Barta Nóra. Utóbbi, aki a 2006-os, budapesti Eb-n ebben a számban bronzérmes volt, a két hete a kínai fővárosban rendezett második, egyszersmind utolsó kvalifikációs viadalon a döntőig menetelve tizedikként végzett.
Kormos a pekingi selejtezős Világkupa-versenyen nem jutott be a "helyből" olimpiai rajtjogot biztosító legjobb 18 alkotta középdöntőbe, viszont a február 23-i ráadásversenyen, melyet az egyéni számokban még fennmaradt olimpiai helyekért írtak ki, a hatodik lett, s a visszalépések folytán amint azt a FINA-értesítő most szentesítette ott van az augusztusi játékok 34 fős mezőnyében. Ugyanez nem sikerült a múlt havi Vk-n egyformán toronyugrásban - szerencsét próbáló további két magyarnak, Mátyás Melindának, illetve Hajnal Andrásnak. Ők már csak akkor lehetnek ott az olimpián, ha nem mindegyik kvótaszerzőjét nevezi be saját nemzeti olimpiai bizottsága, s az így felszabaduló helyekre a tartaléksorbólelőrelépve Mátyásék beférnek a legjobb 34 közé. Ennek azonban nagyon kicsi az esélye.