Nincs nyugalom

Hát, mit mondjak..., nem szeretnék Alföldi Róbert helyében lenni. Ahogy ugyanis elnézem, az ismert színész-rendezőre mostanság igencsak rájár a rúd. Már a Nemzeti Színház vezető posztjára kiiírt pályázat megnyerésének sem nagyon örülhetett, lévén némelyek sejtetni engedték, az egész dolog „előre le volt zsírozva”, ám ezen is túltett Balikó Tamásnak, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának (ő maga is a vesztes pályázók között volt) nyilatkozata, amelynek egyik mondata így szólt:  „...ötvenéves evangélikus adófizető polgárként, háromdiplomás heteroszexuális színházigazgató férfiként pedig úgy ítélem meg, hogy a csalás, az bűn”. (Noha Balikó utóbb azt mondta, nem akart megbántani senkit, azért jó lenne tudni, miért gondolta úgy, hogy utalást kell tennie bármiféle felekezeti hovatartozásra, avagy szexuális orientációra.) És bár ezek az ügyek lecsengtek, jöttek újak. A minap annak okán támadták az új deriktort, hogy egy seregnyi művésznek mond fel a Nemzetiben, most pedig itt a filmjével kapcsolatos botrány, amely – meglátásom szerint – megint egy virtigli „magyaros” sztori. 

Az addig teljesen rendben van (elvégre ízlésbeli dolgokon – amint az köztudott – nem vitatkozunk), hogy Alföldi első, a legutóbbi filmszemlén bemutatott játékfilmje, a Nyugalom, némely kritikusokat alaposan kiakasztott. Ám az már korántsem ennyire természetes, hogy egy művészi alkotás nyomán ügyészségi feljelentés szülessen. Márpedig Alföldi esetében most ez történt: a Szövetség a Tisztességért Bizottság (tegye fel a kezét, aki valaha is hallott róluk) megrontás gyanúja miatt tett feljelentést ellene. Mint kiderült, a civil szervezet – elsősorban a sajtóban megjelent filmkritikákra, véleményekre alapozva – azt a jelenetet sérelmezi, amelyben egy tíz év körüli kisgyermek, miközben megmossa az édesanyja lábát, annak combján a bugyija felé nyúl, és...., és nincs is tovább, mert ennél a pontnál egy vágás következik.

Arról természetesen fogalmam sincs, hogy az ügyészség elrendeli-e majd a nyomozást, netán elutasítja a feljelentést, abban viszont biztos vagyok, hogy a kérdéses jelenet nyomán fajtalansággal és vérfertőzéssel kapcsolatos, közösségellenes cselekményeket emlegetni..., hát, több mint elgondolkodtató. (Kicsit olyan ez, mintha annak idején Horger Antal, a híres-hírhedt szegedi professzor nem csupán a tanári pályáról tanácsolta volna el József Attilát a Tiszta szívvel című verse miatt, hanem még fel is jelentette volna teszem azt betörés vagy emberölés előkészületének alapos gyanúja miatt azon két sor okán, hogy „Tiszta szívvel betörök,/ha kell, embert is ölök”.) Amúgy pedig az egész históriában nem azt tartom a leglényegesebb momentumnak, amire a film producere az egyik újságnak nyilatkozva hivatkozott (hogy a szereplő kisfiú édesanyja mindvégig ott volt a forgatáson), hanem azt a kérdést, amelyet a történet felvet: hogy tudniillik akarunk-e egy olyan világot, amelyben nem a közönség mond ítéletet egy-egy filmről, színházi előadásról, versről vagy regényről, hanem a bíróság. Nos, számomra a válasz több mint egyértelmű.