2008.03.20. 16:36
Meseíró gyerekeket vár a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
„Az úgy volt...” címmel immár ötödször hirdeti meg a Janikovszky Éva meseíró pályázatot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – tájékozatott az intézmény vezetősége.
Ezzel egyrészt tisztelegnek a nemrég elhunyt írónő előtt, másfelől a igyekeznek a gyerekek alkotókedvét felébreszteni. A szervezők az előző négy évben két korosztályi kategóriában, a 6-10 évesek és a 11-16 évesek köréből várták a pályaműveket. A beérkezett írásokat könyvtárosokból álló zsűri bírálta el, és juttatta el őket a szakmai zsűrihez. Tagjai Tóth Krisztina és Rigó Béla voltak, akik a gyerekek körében ismert és népszerű szerzők.
Az írásművek tematikailag a hagyományos mesétől a szerzők egy-egy életeseményének elbeszélésééig, mindennapi életük bemutatásáig széles skálát mutattak. Sokan saját rajzaikkal illusztrálták pályázatukat, néhányan illusztrált könyvecskét küldtek be. Tavaly már több mint 500 pályamű érkezett a felhívásra. Az eredményhirdetésre a Wenckheim-palota nagybáltermében került sor, ahol műsorral, meglepetéssel és vendéglátó falatokkal-italokkal várták a rendezvény résztvevőit. Idén a szervezők hasonló feltételekkel készülnek, és várják a gyerekek írásait.
Janikovszky Éva meseíró verseny pályázat 2008
– a pályaművek beküldhetők 2008. március 25-től április 29-ig (legkésőbb április 29-i postabélyegzővel)– cím: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
vagy [email protected]
– személyesen a Központi Könyvtárban elhelyezett gyűjtőládába lehet bedobni
– terjedelem: maximum öt A/4-es gépelt oldal
– téma: kötetlen
– ünnepélyes eredményhirdetés: 2008. május 23., péntek délután 2 óra
– két kategória: I. 6-10 évesek
II. 11-16 évesek
– a borítékon fel kell tüntetni: „Meseíró pályázat”
– a pályaműveket a pályázók nem kapják vissza
R. V. Janikovszky Éva meseíró verseny pályázat 2008 – a pályaművek beküldhetők 2008. március 25-től április 29-ig (legkésőbb április 29-i postabélyegzővel)
– cím: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
vagy [email protected]
– személyesen a Központi Könyvtárban elhelyezett gyűjtőládába lehet bedobni
– terjedelem: maximum öt A/4-es gépelt oldal
– téma: kötetlen
– ünnepélyes eredményhirdetés: 2008. május 23., péntek délután 2 óra
– két kategória: I. 6-10 évesek
II. 11-16 évesek
– a borítékon fel kell tüntetni: „Meseíró pályázat”
– a pályaműveket a pályázók nem kapják vissza -->