Munkában a politikai „elit”

Komolyan mondom, már azt sem tudom, hogy nevessek vagy sírjak, amikor meghallom ezeknek a korrupciós történeteknek az újabb és újabb fejleményeit. Az az érzésem, hogy kezdek valahogy immunissá válni az egész iránt, s nem hogy hányni, de még felháborodni sincs kedvem és energiám a különféle, gyanús ügyletek és az azokat követő, véget nem érő anyázások láttán. Sőt..., egyre inkább mulattat mindaz, amit a pártok művelnek, mert eszembe juttatja azt a – kétségkívül nem túl szalonképes, de ebben az esetben nagyon is találó – mondást, miszerint: aki szarral dobálódzik, maga is szaros lesz. Bár nyilván a jövőben is sok érdekes fejleménynek lehetünk tanúi, de ez a tegnapi nap számomra például nagyon sokáig emlékezetes lesz, hiszen tökéletes képet adott arról, milyen politikai elit is jutott nekünk. Nézzük...

Kezdődött azzal, hogy egy újabb, korrupciógyanús hangfelvétel került napvilágra (már az is kérdéses, létezik-e egyáltalán olyan ügy, amiről nincs videó vagy hanganyag?), amelynek főszereplője a dögei polgármester. Noha még ki sem derült, valóban manipuláltak-e ott is a milliókkal, a pártok máris védekezni kezdtek..., illetve támadásba lendültek..., illetve... egyszóval nem igazán tudták, mit csináljanak. Mégpedig azért, mert nem volt világos, hogy amennyiben tényleg loptak Dögén is, akkor azt vajon szocialista vagy Fidesz-színekben tették-e. Kezdetben az MSZP-nek állt nyerésre, ugyanis az érintett polgármestert 2002-ben a Fidesz támogatta. Csakhogy – már legalábbis Varga Mihály szerint – később levették róla a kezüket, mivel az illető „átállt”. (E sorok megszületésekor még ikszre állt a meccs, azaz nem volt tiszta, vajon  melyik párt bűnlajstroma mellé lehet behúzni egy újabb strigulát. De bizonyára nem maradunk sokáig ebben a rettenetes bizonytalanságban.)

Legalább ennyire lélekemelő és szívderítő volt az az eseménysor is, amelyet Szilvásy György és Pokorni Zoltán nevével fémjelezhetnénk. Ha röviden akarnám összefoglalni a történteket, azt mondanám: a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter újabb, kínos magyarázkodásra kényszerült, a Fidesz politikusa pedig alaposan tökön rúgta önmagát. Ugye, a dolog  onnan indult, hogy Topolánszky Ákos, az egykori sportminisztérium államtitkár-helyettese szerint a titokminiszter telefonon megfenyegette őt egy interjú miatt. Az ilyesmit persze, nem könnyű bizonyítani... Legalábbis azt hittük mindaddig, amíg ki nem állt Pokorni Zoltán, és el nem mesélte, hogy az ő minisztersége idején bizony rögzítették a telefonhívásokat, sőt, 48 óráig meg is őrizték. Hát, mit mondjak... Régen örülhettek annyira az MSZP háza táján fideszes sajtótájékoztatónak, mint ezúttal. És mire Pokorni rájött, hogy mekkora baromságot követett el (az ő szavaival: tévedett), már késő volt: a szocialisták és Szilvásy ellentámadásba lendültek, s vizsgálatot követeltek a Fidesz-alelnök kijelentései miatt. (Ebből természetesen nemigen lesz semmi, dehát nem is ez a lényeg, hanem az, hogy minél több kellemetlen percet okozzunk politikai ellenfeleinknek.)

Mint mondtam, mára eljutottam odáig, hogy teljesen hidegen hagynak az ilyen történetek. Most is csak azért hozakodtam elő velük, mert jól megmutatják, milyen fajsúlyos, hasznos dolgok is kötik le politikusainkat a hétköznapokon. Ja..., és mert azt is igazolják, hogy valóban jogosak az igényeik a mainál nagyobb pénzre. Az erős gyomrot és a vastag arcbőrt ugyanis tényleg illik jól megfizetni.