2007.09.14. 16:58
Véget vetne a hírközlési hatóság a röghöz kötöttségnek
November közepétől a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz (NHH) fordulhatnak a fogyasztók, ha azért nem tudnak távközlési szolgáltatót váltani, mert a szerződés felbontásáért a korábban nyújtott kedvezményekhez képest aránytalanul nagy összeget kér a cég – mondta el érdeklődésünkre Márton György, a szervezet szóvivője.
Az NHH határozata értelmében ugyanis a vezetékes telefonszolgáltatók nem kötelezhetik olyan hűségszerződésekre ügyfeleiket, amelyek a cégek számára aránytalanul nagy előnyt jelentenek, vagyis megszűnik az eddigi röghöz kötöttség. A cégeknek két hónapjuk van arra, hogy ennek megfelelően átalakítsák általános szerződési feltételeiket.
A döntés öt nagy társaságot – a T-Comot, az Invitelt, a Hungarotelt, az Emitelt és a Monortelt – érint, és a már megkötött szerződésekre is vonatkozik. Az egyes szerződéstípusoknál külön megvizsgálja majd az NHH, hogy a felmondás feltételei aránytalanok-e – hangsúlyozta Márton György.
A Magyar Telekom gyakorlatában a kedvezmények méltányos és arányos részének visszatérítése esetén az ügyfél a határozott idejű szerződés lejárta előtt is válthat szolgáltatáscsomagot vagy szolgáltatót – közölte kérdésünkre a cég sajtóosztálya. Ezért a Magyar Telekomnál úgy vélik, hogy a hűségszerződéseik nem jelentenek röghöz kötést.
A Monortel határozatlan idejű szolgáltatási szerződéseket köt, amelyeket az ügyfelek kiegészíthetnek egy hűségnyilatkozattal, amely alapján határozott időre feltételesen kedvezményeket kapnak – mondta el érdeklődésünkre Szűcs László, a Monortel sajtókapcsolati igazgatója. Amennyiben a vállalt hűségidőszak letelte előtt szeretné valaki megszüntetni vagy módosítani a szolgáltatását, akkor ezt megteheti, ellenben vissza kell fizetnie a felmondása idejéig megkapott kedvezményeket. Egyéb büntető jellegű plusz költség azonban nem terheli.