Hírek

2007.09.11. 16:11

Csak a repülőtérig jutottak a Bella Tours utasai

W. A.

Ismét csődbe ment egy magyar utazási iroda. Az utasok hétfőn este a repülőtéren, a gép indulása előtt két órával tudták meg, hogy mégsem utaznak Kos szigetére. A Bella Tours Kréta és Kos szigetére indított charterjáratokat, amelyekre még hétfőn is elfogadtak foglalásokat. A bérelt repülőjáratok díját azonban az iroda már nem tudta a Malév-nak kifizetni, ezért a gépek nem szállhattak fel. A történtekről az ügyfeleket nem értesítették időben, ezért a cég képviselője csak a becsekkolás előtt közölte a rossz hírt a körülbelül hetven-nyolcvan fős csoporttal.

A felháborodott ügyfelek közül többen a Bella Tours Szalay utcai irodájához mentek. Az ott dolgozó két alkalmazottra és a mérges utasokra nyolc rendőr vigyázott, így semmilyen attrocitás nem történt. A cég jogi képviselője még hétfőn este bejelentette: az iroda 120 millió forintos biztosítással rendelkezik, amelyből az összes károsultat 15–30 napon belül ki tudják fizetni. Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke elmondta, hogy az itthon maradt utasok ugyan már nem repülhetnek, de a kint rekedtek hazajutását természetesen megszervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!