2007.07.22. 16:55
Mindent vitt az utolsó Potter-regény
Minden rekordot megdöntött a Harry Potter befejező része, amelyből az első napon egymillióval többet adtak el, mint az előzőből
Minden rekordot megdöntött a Harry Potter hetedik, (állítólag) befejező része, amelyből becslések szerint az első napon csaknem egymillióval többet adtak el, mint az előzőből. A Bloomsbury, a hivatalos brit kiadó első összesítése hárommillió értékesített példányról szól 24 óra alatt, vagyis - ha az adat helytállónak bizonyul - óránként 125 ezer, másodpercenként csaknem 35 kötet fogyott a szombat hajnalban megjelent utolsó Harry Potterből.
A legnagyobb brit könyváruház-lánc, a Waterstone''s, amelynek üzletei előtt 250 ezren várták a Harry Potter and the Deathly Hallows - Harry Potter és a halálos szentek - című kötet megjelenését, csak az első két órában százezret adott el a könyvből, és a napközbeni értékesítési átlag is óránként negyvenezer példány volt.
Az Asda szupermarket-hálózat, amely a megjelenés pillanatában árháborút robbantott ki, öt fontért (1800 forintért) kínálva a hivatalosan 17,99 fontba (6500 forintba) kerülő köteteket, az első nap túladott teljes, ötszázezres raktárkészletén.
A WH Smith újság- és könyvterjesztő társaság, valamint a Woolworths áruházláncolat egyaránt 6,99 fontért kínálta a befejező részt, és egyaránt másodpercenként tizenöt kötetes értékesítési átlagról számolt be az első 24 órában.