2007.02.15. 14:36
Pert nyert a TASZ a Pénzügyminisztérium ellen
ogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért(TASZ) jogvédő szervezet a Pénzügyminisztériummal (PM) szemben; így a tárcának közölnie kell, a tavalyi költségvetés féléves adataiban mi növelte 100 milliárd forinttal a hiányt.
2006 szeptemberében azért perelték be a Pénzügyminisztériumot, mert az megtagadta annak a ténynek a nyilvánosságra hozatalát, hogy a 2006-os költségvetés féléves adataiban milyen tétel növeli 100 milliárd forinttal a hiányt.
A Fővárosi Bíróság tavaly októberben a TASZ-nak adott igazat az ügyben, és első fokon a kért adatok közérdekű volta mellett döntött. A TASZ közlése szerint a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta az első fokú ítéletet.
A bíróság szerint a 2006 júliusában megtartott pénzügyminisztériumi sajtótájékoztatón elhangzott, 100 milliárd forintos egyszeri, a költségvetés hiányát növelő tétel tartalma, mibenléte és pontos részletei közérdekű adatnak számítanak, és a PM köteles azokat a nyilvánosságra hozni, azaz a felperes TASZ-szal közölni.
A TASZ az ítéletet az információszabadság sikerének tartja. Mint írják, az Ítélőtábla csütörtöki ítéletével újfent megerősítette, hogy az adatvédelmi törvény adatokról szóló definíciója felöleli a becslések, prognózisok alapjait képező adatokat is.