2007.02.13. 18:14
Demszky bukott: nem kell engedély a hangosításhoz
„A politikai pártoknak kell foglalkozniuk azzal a problémával, hogy a joggal való visszaélés lehetősége továbbra is fennáll” –kommentálta a Fővárosi Önkormányzat kedden az Alkotmánybíróság (Ab) döntését.
A taláros testület ugyanis alkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette a Fővárosi Önkormányzat azon – 2006. október 26-i – rendeletmódosítását, mely közterület-használati engedélyhez köti építmények, berendezések, valamint járművek elhelyezését politikai rendezvényeken. Ezzel a budapesti közterületeken a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények esetében is az önkormányzat hatáskörébe utalták például a színpadi és hangosító berendezések felállításának engedélyezését.
A rendelkezést a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet támadta meg. Az Ab végül kimondta: helyi önkormányzatnak nincs joga kiegészíteni a gyülekezési törvényben meghatározott feltételrendszert. A gyülekezési jog pedig nem gyakorolható színpad, hangosítás, vagy kivetítők nélkül. Az Ab azonban nem kifogásolta a rendeletmódosításnak a kereskedelmi, vendéglátóipari és reklámtevékenységet korlátozó részeit. „Az Alkotmánybíróság megálljt parancsolt a Gyurcsány-kormány hatalmi önkényének” – üdvözölte a taláros testület határozatát Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.