Hírek

2007.02.13. 06:02

Állta a sarat az APEH

Óránként tizenöt-húszezer elektronikus bevallást fogadott hétfőn az adóhatóság. A korábbi félelmek ellenére állta a sarat az informatikai rendszer.

Tóth Marcella

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Idén már a vállalkozások zöme csak az interneten keresztül küldheti el adóbevallásait, kivéve a nyugdíjas, alkalmazott nélküli vállalkozókat – fotó: Darnay Katalin
[/caption]Vasárnap éjfélig a mintegy másfél millió elektronikus adóbevallásból körülbelül nyolcszázezer érkezett be az adóhatósághoz. Hétfőn óránként tizenöt-húszezer internetes elszámolást fogadott az APEH rendszere – mondta el érdeklődésünkre Nagy József, az APEH tájékoztatási és titkársági főosztályának vezetője. Hangsúlyozta: zavarmentesen üzemelt a számítástechnikai rendszer, jól bírta a jelentősen megnövekedett forgalmat.

Hasonló tapasztalatokról számolt be kérdésünkre Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Kérdésünkre elmondta, hogy tegnap délutánig semmiféle fennakadást nem észleltek, s gyorsan be lehetett jelentkezni a kormányzati portálra.

Tegnap éjfélig kellett elszámolnia valamennyi foglalkoztatónak az alkalmazottaik januári jövedelmét terhelő adó- és járulékkötelezettségekkel. Szerdán újabb határidő következik: az egyéni vállalkozóknak és az evásoknak is elektronikus úton kell benyújtaniuk az éves adóbevallásukat.

Sokaknak gondot okozott, hogy türelmetlenül várták a nyugtát arról, hogy az adóhatóság befogadta a bevallásukat, s mivel ezt nem kapták meg, akár ötször-hatszor is beküldték ugyanazt az elszámolást. Nagy József elmondta: felesleges volt az aggodalom. Mindenki megnyugodhat, akinek a bevallása átjutott az Ügyfélkapun. „Az ügyfélkapus visszaigazolás az elektronikus úton ugyanazt a szerepet tölti be, mint amikor a hagyományos postai beküldésnél a postáskisasszony lebélyegzi a tértivevény szelvényt, vagyis bizonyítja a bevallás teljesítését. Az APEH-nyugta a beérkezést igazolja, azaz olyan, mint a tértivevény visszaigazolása” – magyarázta a főosztályvezető.

Nagy József szerint akkor sem kell aggódni, ha az adóhatóság visszaigazolása végül azt jelzi, hogy a bevallás hibás. A javított változattal ugyanis nem kell a határidő előtt elkészülni. Sőt, az adóhatóság a hibásan beérkezett bevallások esetén a hibáért mulasztási bírságot nem szab ki.

Az se essen kétségbe, aki már hetekkel ezelőtt bejelentette az adóhatóságnak, hogy valamely cég ügyeit kívánja intézni, és mégis olyan üzenetet kap, hogy nem jogosult az adott vállalkozás képviseletére. Az adóhatóságnak ugyanis harminc nap áll rendelkezésére, hogy feldolgozza a regisztrációs adatlapokat, s előfordulhat, hogy az érintett magánszemély jogosultságát még nem rögzítették – hangsúlyozta Nagy József. Hozzátette: ebben az esetben várhatóan méltányos lesz az adóhatóság, s nem kell büntetésre számítani.

Nem úgy mint azoknak a cégeknek, amelyeknek a képviselője egyáltalán nem regisztráltatta magát. Az érintetteket akár ötszázezer forintos mulasztási bírsággal is sújthatja az APEH. Az a vállalkozás, amelynek képviselője külső okok, például külföldi tartózkodás, vagy kórházi kezelés miatt nem tudta elküldeni időben a bevallását jobban jár, ha ezt a körülményt a későbbiekben a dokumentum elküldésével egyidejűleg közli az adóhatósággal.

További adózási határidők

Fenruár 15. – A munkavállalói nyilatkozat határideje, ha valaki munkáltatói vagy adóhatósági adómegállapítást (adam) szeretne igénybe venni a személyi jövedelemadója bevallásánál

– Az egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek adóbevallásának határideje

– A bevételi nyilvántartást vezető evások adóbevallási határideje

Március 12. Ha az adózó a munkáltatóján keresztül kéri az adóhivatali adómegállapítást, eddig az adózó kérésére köteles közreműködni az adamos nyilatkozat továbbításában eddig az időpontig

Március 20. A munkáltatói adómegállapítást választó magánszemélyeknek eddig az időpontig kell átadniuk az ehhez szükséges igazolásokat a foglalkoztatónak

Május 21. – A munkáltatói és az adóhatósági adómegállapítás elkészítése

– Az önadózók szja-bevallásának benyújtása

Június 11. A munkáltatónak eddig kell elektronikusan továbbítania az adómegállapítást az adóhatósághoz, a munkavállalóval pedig a legközelebbi fizetéskor, de legkésőbb június 20-ig el kell számolni.

– Az egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek adóbevallásának határideje

– A bevételi nyilvántartást vezető evások adóbevallási határideje

Március 12. Ha az adózó a munkáltatóján keresztül kéri az adóhivatali adómegállapítást, eddig az adózó kérésére köteles közreműködni az adamos nyilatkozat továbbításában eddig az időpontig

Március 20. A munkáltatói adómegállapítást választó magánszemélyeknek eddig az időpontig kell átadniuk az ehhez szükséges igazolásokat a foglalkoztatónak

Május 21. – A munkáltatói és az adóhatósági adómegállapítás elkészítése

– Az önadózók szja-bevallásának benyújtása

Június 11. A munkáltatónak eddig kell elektronikusan továbbítania az adómegállapítást az adóhatósághoz, a munkavállalóval pedig a legközelebbi fizetéskor, de legkésőbb június 20-ig el kell számolni. Idén már a vállalkozások zöme csak az interneten keresztül küldheti el adóbevallásait, kivéve a nyugdíjas, alkalmazott nélküli vállalkozókat – fotó: Darnay Katalin -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!