Hírek

2006.11.17. 06:03

Állandóan a garázsom elé parkolnak

Olvasónk garázsa elé autóstársai rendszeresen leparkolnak. Az úr arra kíváncsi, mit tehet, ha emiatt nem tud kiállni gépkocsijával az autótárolóból. Már kezd elege lenni.

BAMA

Tilos ott várakozni, ahol a jármű a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. Erre Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság rendőr alezredese hívta fel a figyelmet. A parkolás az út menti ingatlanra való behajtást sem akadályozhatja. A garázs előtti várakozás a rendőr alezredes szerint határeset. A hatóság hívásunkra mindenesetre elszállíttatja az útban lévő autót. A rendőrségi törvény értelmében a járművet másképpen is eltávolíthatják. Például odébb tehetik.

Az elszállítást szerződés alapján vállalkozótól rendelik meg. A szolgáltatás pénzbe kerül: Budapesten és más városokban eltérő az ár, de az biztos, hogy mindenhol több ezer forintot számol fel érte a rendőrség. A költség nem bennünket, hanem a rossz helyen parkoló autó tulajdonosát, üzemben tartóját, illetve használóját terheli. A pénzt a felelősnek utólag kell kifizetnie, vagyis amikor elszállított gépkocsiját átveszi.

A garázsunknál kitett figyelmeztető jelzés nem KRESZ-tábla. Az autótároló előtt azonban várakozási tilalom van érvényben – mondja a közlekedési szakjogász. Ezért tehát bírságot szabhatnak ki. Az itteni parkolás a forgalom akadályozásának minősül. Szabálytalanul jár el, aki ilyen helyen várakozik autójával.

Az úr ne törődjön bele a dologba. Hiszen előfordulhat, hogy nagyon fontos és sürgős esetben kellene autóba ülnie.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!