2006.09.28. 06:19
Barbara barátok közt
Xantus Barbara is feltűnt szerdán a Barátok köztben: ráosztottak egy jó szerepet. Miután egyik főszereplője volt a Família Kft. szappanoperának, nem voltak beilleszkedési zavarai.
[caption id="" align="alignleft" width="190"] Xantus Barbarának nem voltak beilleszkedési gondjai a sorozatban
[/caption]– Hogy került képbe?
– Felhívtak teljesen váratlanul, pedig azt hittem, hogy a Família Kft. után már nem fogok szappanoperában játszani. Azon is csodálkoztam, miből gondolják, hogy el tudom játszani a figurát. És az sem érdekelt, hogy esetleg ki nem ért rá, vagy kivel szemben kaptam meg ezt a szerepet. Tehát nem nagyon rágódtam rajta, inkább sorsszerűnek éreztem. Egyébként egy nehéz sorsú nőt játszom, akit Császár Ibolyának hívnak. Megismerkedik, majd összebarátkozik Berényi Andrással.
– Nem voltak beilleszkedési nehézségei?
– Egy pillanatig sem, sőt nagyon édesek voltak a többiek. Már augusztus eleje óta forgatok, s voltak nehéz napok, amikor reggeltől estig dolgoztunk, de még egy összezördülés sem volt. A szünetekben nagyon jókat beszélgettünk. A kamerákat már a régi sorozatban megszoktam, mondta is a férjem, hogy azzal nem lesz gondom.
– Állandó szereplője lesz a sorozatnak?
– Nem tudom, de egy ideig biztos megkavarom a vizet.
– Fel kellett rúgnia a régi programjait, vagy éppenhogy nem volt sok elfoglaltsága?
– Nyáron a Figaró házasságában játszottam, amit most viszünk Székesfehérvárra, a Kőszínházba. És készülünk a Malom a pokolban novemberi bemutatójára. Három éve vagyok tagja a fehérvári társulatnak, s olyan mázlim van, hogy eddig mindig elengedtek a forgatásokra. Egyébként néha szinkronizálok, tehát nem vagyok túlterhelt. Viszont ez így most pont jó.
– Családja sem panaszkodik, hogy ritkán látják, például a hároméves Balázs?
– Örülök, hogy sok dolgom van. Szoktam mondogatni, hogy gyakran csak befizet az ember, de néha vissza is kapja. Most én kapok, s többet nem is kívánok már. És egyelőre bírom, persze a férjem és az édesanyám is besegít. Egyébként épp most megyek Balázsért az óvodába, mert most van a beszoktatás. Szerencsére a kilencéves Panna is megértő.