2006.07.12. 16:29
Gyurcsány nem kommentálja Medgyessyt
A miniszterelnök nem kívánt válaszolni a Medgyessy Péter villáját érintő kérdésekre
„A miniszterelnök úr nem kíván válaszolni” – ennyit közölt tegnap László Boglár, Gyurcsány Ferenc kormányfő sajtófőnöke azokra a kérdésekre, amelyeket a Heti Válasz munkatársai tettek fel Medgyessy Péter volt miniszterelnök villabotránya ügyében. Az újságírók többek között azt kérdezték Gyurcsánytól: kezdeményezi-e, hogy vagyonosodási vagy más jellegű vizsgálat induljon az ügy részleteinek tisztázására, illetve szükségesnek tartja-e, hogy Medgyessy Péter az esetleges vizsgálat idején szüneteltesse utazó nagyköveti tevékenységét?
Emlékezetes, a lap múlt heten arról cikkezett, hogy a szocialisták volt miniszterelnöke által vásárolt balatoni telek és az épülő villa becsült ára jóval meghaladja a 225 milliós összeget. Ezt pedig nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a volt kormányfő, ráadásul a bevallott megtakarításai alapján erre Medgyessynek nem is volt fedezete. Mindezeken kívül Medgyessy eltitkolta azt a mintegy 100 millió forintot is, amelyet osztalékként vett fel különböző cégektől. Medgyessy tegnap azt közölte: politikai szándék és alaptalan szenzációhajhászás húzódik meg az ellene indult támadások mögött.