Hírek

2006.04.18. 00:00

Egyedülállók veszélyben

Első számú célpontjai a bűnözőknek a hatvan évnél idősebbek: mindennapos, hogy az elkövetők rendőr, postás vagy más hivatalos szerv nevében jutnak be a lakásokba.

Vég Márton

Egy nemrég nyilvánosságra hozott rendőrségi jelentés adatai szerint az elmúlt évben több mint 224 ezer ember vált különböző típusú bűncselekmények áldozatává Magyarországon. Bár első hallásra elég riasztónak tűnik ez a szám, van pozitív olvasata is a bűnügyi statisztikának: 11 ezerrel kevesebben szerepelnek a bűncselekmények sértetti oldalán mint 2004-ben. Nem változott viszont az áldozatok nemek szerinti megoszlása, hiszen továbbra is 63 százalékban férfiak, és 37 százalékban nők voltak a bűncselekmények szenvedő alanyai.
Áldozati oldalról kiemelt figyelmet érdemelnek a nők, a gyerekek, az idősek, a fogyatékkal élők, a hajléktalanok és a hazánkba látogató külföldiek, akik a bűncselekmények elkövetése szempontjából veszélyeztetett csoportok közé tartoznak.
A nők ellen elkövetett több mint 83 ezer bűncselekmény gyakori színtere a család. A bűnözők előszeretettel használják ki a gyengébbik nem védtelenségét, így a nők gyakran válnak lopás, rablás áldozatává.
Örvendetes csökkenés tapasztalható (18 ezerről 14 ezerre) a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények számában. Ennek egyik fő oka, hogy a tiltott pornográf felvételekkel kapcsolatos visszaélések esetében ezelőtt csak kevés alkalommal sikerült felgöngyölíteni a bűnözői hálózatokat. Valamivel nőtt azonban a fiatalok kárára elkövetett lopások előfordulása, ami annak is köszönhető, hogy a gyerekek a mindennapok során egyre nagyobb érékeket tartanak maguknál.
Továbbra is első számú célpontjai a bűnözőknek a 60 évnél idősebb emberek. Egyaránt nőtt az ellenük elkövetett rablások, csalások, emberölések, erőszakos közösülések száma. Az idősek közül is kiemelten veszélyeztetett csoportot alkotnak az egyedülállók, akik gyakran teljesen kiszolgáltatottak, főleg, ha a bűnözők még valamilyen trükkel el is terelik a figyelmüket. Szinte mindennapos történet, hogy az elkövetők postásnak, rendőrnek, önkormányzati dolgozónak kiadva magukat jutnak be a lakásba, ahol gyakran a gyanútlan áldozat mutatja meg a pénz tárolási helyét, amelyet az ismeretlenek távozása után üresen találnak.
A hazánkba látogató külföldieket is szeretik „megrövidíteni” bűnöző honfitársaink, tavaly több mint nyolcezren tértek haza szomorú élménnyel gazdagabban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!