2006.03.07. 00:00
Termálvíz után kutat a magyar olajtársaság
Geotermikus, a termálvizek hőenergiáját árammá átalakító erőművet építene a Mol egy izlandi és egy ausztrál céggel közösen – erről írtak alá megállapodást a három vállalat képviselői hétfőn.
Az ausztrál tulajdonú Vulcan Kft. és a geotermikus erőművek építése terén nagy tapasztalatokkal rendelkező izlandi Enex hf. az olajtársasággal közösen közel egy évig tartó kutatásba vág bele. Ha a vizsgálatok jó eredménynyel zárulnak, a három cég közös vállalatot alapít. Ebben az esetben már 2007-ben megépülhet, és 2008-ban működhet az első geotermikus erőmű Zala megye északi részén, Iklódbördőce térségében. Egy ilyen erőmű az előzetes számítások szerint 2–5 megawatt elektromos energiát és körülbelül 1-2 megawatt hőenergiát szolgáltatna. A kutatási szakasz az eddigi tervek szerint 0,5-1 milliárd forintba fog kerülni, az erőmű megépítése pedig 3-4 milliárdba. A közös munka legnagyobb részesedéssel bíró tagja és fő végrahajtója a Mol, 36 százalékos részesedéssel.