2005.11.05. 00:00
Kézfogás, közös emlékezés
A közjogi méltóságok és civil szervezetek mellett a négy parlamenti párt képviselői is megemlékeztek az 56-os forradalom leveréséről.
Tegnap délután közösen, de korábbi közlésük szerint magánemberként emlékezett az 56-os forradalom leverésének évfordulójára a rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál a négy parlamenti párt egy-egy képviselője. A szabad demokrata Mécs Imre kezdeményezte közös tisztelgésen Horváth János (Fidesz), a parlament korelnöke, Csapody Miklós (MDF) és Donáth László (MSZP) is részt vett. Ez megelőzően a délelőtti állami ünnepség keretében már helyeztek el virágokat az emlékhelyen politikusok: a négy párt képviselői egymással kezet fogva koszorúztak. A legfőbb közjogi méltóságok szintén tegnap délelőtt rótták le kegyeletüket a 301-es parcellánál. Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke és Lomnici Zoltán legfőbb bíró közösen koszorúzta meg az emlékhelyet. A szabadságharc áldozatai előtt civil szervezetek – így a Szabadságharcosokért Közalapítvány, a Nagy Imre Társaság és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság – képviselői is lerótták tiszteletüket.