Hírek

2005.10.31. 00:00

Gemkapocstól a számítógépekig

Dr. Miholek István az Office Depot Hungary Kft. vezérigazgatója szakmai tudására a legbüszkébb. Az emberi reakciókra régen nem figyelt, ma ez a legfontosabb döntéseinél.

Kaszás Erzsébet

[caption id="" align="alignleft" width="310"] Dr. Miholek István: „Amerikai tulajdonosaink gyakran mondogatják, hogy tulajdonosi szemlélettel dolgozunk, ami tőlük kifejezetten dicséret.”
[/caption]– Árulkodók az oklevelek az irodája falán. Az év vállalkozója cím 2002-ben, Superbrand, vagyis kiváló márka cím 2005 augusztusában. És többek között az eFestiválon átvett tavalyi különdíj, az internetes üzleti megoldások élenjáró alkalmazásáért. Mit jelentenek önnek ezek az elismerések?
– Mindegyiket külön-külön fontosnak tartom, bár kicsit öszsze is függnek. Hiszen abban az évben, amikor az év vállalkozójának választottak, kaptuk meg az első úgynevezett internetes aranydíjat. Illetve 2002 volt a fordulópont az 1997-ben alapított cégünk életében, mivel az addig befektetést igénylő vállalkozás ekkortól nyereséges. És amire szintén nagyon büszke vagyok, hogy valamennyi áruházunk egyenként is nyereséges. Az idén megdupláztuk a számukat, így jelenleg nyolc áruházunk dolgozik, és a tervünk tizenhat megnyitása. Ehhez tavaly a forgalmunk 5 milliárd forint volt, az idei tervünk pedig 5,3–5,4 milliárd forint.

– Miért fontos az új áruházak nyitása, hiszen az Office Depot-t sokan éppen arról ismerik, hogy elsőként kezdett irodaszereket értékesíteni az interneten?
– Ez igaz, és az internet mellett több más korszerű eladási technikát is mi alkalmaztunk először a piacon. Többek között a katalógusokat, a heti termékértesítőket, a call centert. Ennek ellenére az internetes értékesítés a bevétel kisebb részét adja, mintegy 10 százalékot. Más az arány azonban vevőcsoportonként: a nagyvállalatok szinte kizárólag az interneten keresztül rendelnek tőlünk. Ezzel szemben a kis- és középvállalatok, illetve a lakosság inkább
az áruházakat választják. Bár
ez utóbbiak közül is egyre többen térnek át az elektronikus vásárlásra.

– Volt már olyan törzsvevőjük, aki megvált önöktől?
– Természetesen előfordul ilyen. Minden esetben elemezzük az okát, hogy hol hibáztunk. Általában az derül ki, hogy valaki nálunk olcsóbb ajánlatot adott. Ilyenkor végiggondoljuk, hogy vajon a minőséget figyelembe véve is drágábbak vagyunk-e. Azokban az esetekben azonban, amikor egyértelműen korrupciós ajánlatról van szó, nem tudunk mit kezdeni vele. Ha a vevő aszerint választ, hogy kitől kap vissza pénzt vagy számla nélkül árut, akkor el kell búcsúznunk tőle. Hiszen amikor az amerikai tulajdonosaink 1997-ben megbíztak a magyarországi vállalat létrehozásával, majd egy-két éve a kelet-európai hálózat felépítésével, tudatosították: a mi kis cégünk tevékenysége egy 14 milliárd dolláros multinacionális cég életére lehet kihatással. Az amerikai tőzsdén ugyanis, ahol a részvényeinket jegyzik, egy kisebb botránynak a híre is azonnal számszerűsíthető károkat okozhat.

– Mennyire szólnak bele az amerikai tulajdonosok a napi döntéseikbe?
– Mivel a kelet-európai piacot nem igazán ismerik és a tervezett beruházásainkhoz soha nem kellett tőlük kérnünk pénzt, hanem a nálunk hagyott nyereségből valósítottuk meg, szabad kezet adnak. Nagyobbat, mint például a nyugat-európai cégeiknek. Gyakran mondogatják, hogy tulajdonosi szemlélettel dolgozunk, ami tőlük kifejezetten dicséret.

– Nem járt volna jobban, ha az elmúlt nyolc évben tényleg a saját vállalkozását építi fel, és nem egy multinacionális láncolat tagját? Hiszen szinte a semmiből indultak!
– Lehet, hogy anyagilag jobban jártam volna, mivel ennek
a cégnek az értéke, ha el akarnánk adni, több milliárd forint. De egyrészt mindig nagy szervezetekben dolgoztam, ami számomra fontos. Másrészt éppen
a közelmúltban döbbentem rá egykori kollégáimmal beszélgetve, hogy mennyi pluszt kaptam ebben a nagy szervezetben. Elsősorban tudást és szemléletet. És még egy szempont: nemzetközi keretek között az igazi a verseny. S mivel tízéves koromtól több mint húsz évig birkóztam az élvonalban, a verseny az üzleti életben is energiával tölt meg.

– A rendszerváltás előtt, de már az előprivatizációk időszakában igen fiatalon lett első számú vezető. Van ennek
a korszaknak tanulsága, amire ma is visszagondol?
– Az egyetem elvégzése után közgazdász elemzőként kezdtem dolgozni egy állami vállalatnál, majd egy-két év alatt végigjártam a hierarchiát és lettem kereskedelmi-gazdasági igazgató. 32 évesen neveztek ki az akkori Óra és Ékszer állami vállalat vezérigazgatójává. Így utólag kedves történet, amikor be kellett mennem az állami privatizációs intézménybe (ÁVÜ) lobbizni. Az akkori jogszabályok szerint ugyanis a tíz fő alatti kiskereskedelmi boltokat külön-külön el kellett volna adni, ám a mi boltjaink többsége ebbe a kategóriába esett. Így ha az előprivatizáció áldozatává esnek, a teljes cég értéktelenné válik. Miközben a dolgozói kollektíva megpályázta a privatizációját, sőt a szükséges fejlesztésekhez bankkölcsönt is sikerült szerezni. Az ÁVÜ elnöke pedig a vállamat veregetve azt mondta nekem, aki mindössze három hónapja voltam vezérigazgató: „megértelek, hogy át akarod menteni a hatalmat”. Hát átmentettem! Vagyis a sikeres dogozói kivásárlás után, szakmai szempontokat követve hoztam meg továbbra is a szükséges vezetői döntéseket. Az emberi reakciókat figyelmen kívül hagyva. Ami a dolgozókkal olyan konfliktushoz vezetett, hogy végül is eljöttem a cégtől. A racionális szempontok mellett ezért ma már minden egyes döntésemnél mérlegelem annak egyéb kihatásait is.

Dr. Miholek István (46)

Az Office Depot Hungary Kft. vezérigazgatója

Dr. Miholek István többszörös magyar bajnokként, nemzetközi érmek birtokosaként, birkozóként is a sport utáni karrierjét építette. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy nappali tagozaton, kiváltságok nélkül végezze el a közgazdasági egyetemet, és nem kívánt élni a rendszerváltás előtti világban szokásos „sportállásokkal” sem.

Család: felesége mentőorvos és a biztos háttér, hiszen „minden sikeres férfi mögött ott a nő”. Lányai 16 és 10 évesek, és mindketten az Office Depot katalógusainak modelljei. Nem csak a papa látja őket egzotikus szépségeknek.

Hobbi: a hajómodellek építéséhez több türelem kellene, ezért csak a gyűjtésük maradt meg számára szenvedélynek. A sportok közül pedig a birkózás és

a motorozás.

Szakmai életút

Dr. Miholek István a budapesti közgazdasági egyetemen diplomázott 1982-ben, majd a Közgazdasági Továbbképző Intézetben (1985–87) és az USA-ban képezte tovább magát. 1990–1993-ban az Orex Rt., 1994–1997 között az Ápisz Rt. vezérigazgatója. 1997-től az Office Depot Hungary Kft. vezérigazgatója.

Az irodabirodalom hazai története

Az Office Depot a világ legnagyobb irodai áruházlánca, több mint 1200 egységgel és 14 milliárd dollár éves nettó árbevétellel, 23 országban van jelen.

A gemkapocstól a számítógépekig minden beszerezhető, áruházaikban, katalógusaikból telefonon, faxon, interneten és

e-mailen is. A cég 1986-ban alakult a floridai Delray Beachben. Magyarországon 1997 óta van jelen. Először az amerikai cég franchise rendszerében működött 2004 áprilisáig, amikor is megvásárolta az Első Irodai Superstore Kft.-t, amely eddig is Office Depot néven szerepelt Magyarországon. A magyarországi a cég első kelet-európai, 100 százalékos tulajdonban működő üzlete.

Dr. Miholek István többszörös magyar bajnokként, nemzetközi érmek birtokosaként, birkozóként is a sport utáni karrierjét építette. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy nappali tagozaton, kiváltságok nélkül végezze el a közgazdasági egyetemet, és nem kívánt élni a rendszerváltás előtti világban szokásos „sportállásokkal” sem.

Család: felesége mentőorvos és a biztos háttér, hiszen „minden sikeres férfi mögött ott a nő”. Lányai 16 és 10 évesek, és mindketten az Office Depot katalógusainak modelljei. Nem csak a papa látja őket egzotikus szépségeknek.

Hobbi: a hajómodellek építéséhez több türelem kellene, ezért csak a gyűjtésük maradt meg számára szenvedélynek. A sportok közül pedig a birkózás és

a motorozás. Szakmai életút Dr. Miholek István a budapesti közgazdasági egyetemen diplomázott 1982-ben, majd a Közgazdasági Továbbképző Intézetben (1985–87) és az USA-ban képezte tovább magát. 1990–1993-ban az Orex Rt., 1994–1997 között az Ápisz Rt. vezérigazgatója. 1997-től az Office Depot Hungary Kft. vezérigazgatója. Az irodabirodalom hazai története Az Office Depot a világ legnagyobb irodai áruházlánca, több mint 1200 egységgel és 14 milliárd dollár éves nettó árbevétellel, 23 országban van jelen.

A gemkapocstól a számítógépekig minden beszerezhető, áruházaikban, katalógusaikból telefonon, faxon, interneten és

e-mailen is. A cég 1986-ban alakult a floridai Delray Beachben. Magyarországon 1997 óta van jelen. Először az amerikai cég franchise rendszerében működött 2004 áprilisáig, amikor is megvásárolta az Első Irodai Superstore Kft.-t, amely eddig is Office Depot néven szerepelt Magyarországon. A magyarországi a cég első kelet-európai, 100 százalékos tulajdonban működő üzlete. Dr. Miholek István: „Amerikai tulajdonosaink gyakran mondogatják, hogy tulajdonosi szemlélettel dolgozunk, ami tőlük kifejezetten dicséret.” -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!