Hírek

2005.10.07. 00:00

Becsapja nagybátyámat az eltartója

Olvasónk idős nagybátyjával életjáradékkal kombinált eltartási szerződést kötött egy fiatal hölgy. A járadékot azonban nem fizeti, sőt még kölcsönöket is vesz fel az úrtól.

BAMA

A szerződést harmadik személy nem támadhatja meg – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Csakis az eltartott, tehát a szerződő fél kérheti peren kívül vagy bírósági eljárásban a szerződés módosítását, illetve megszüntetését. (Erre persze családtagjai is rábeszélhetik.) A bíróság ilyenkor általában arra törekszik, hogy a szerződést megtartsa, így elsősorban a módosítás mellett lesz majd. Mindenesetre ha megállapítják, hogy jogsérelem történt, utólag elszámoltathatják az eltartót.

Ha azonban az idős ember nem lép fel a tartással szemben, nincs mit tenni. Ez az ő döntése, amelyet tiszteletben kell tartani. A joggyakorlat ezért is nevezi az ilyen dokumentumokat „szerencseszerződéseknek” – fejtegeti a jogász. Mindig ott van bennük a szerencse eleme. Van, aki köt egy szerződést, és ötven évig tartja a másik felet, másnak pedig öt hónap múlva meghal az eltartottja. Ezt előre nem lehet kiszámítani.

A fenti esetben a fiatal hölgy egy olyan öregúrral szerződött, aki nem ragaszkodik hozzá, hogy betartsa a megállapodásban foglaltakat. A férfi családjának ebbe bele kell törődnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!