Amire a stadionok nézője vágyik

A fiatal filmesek fiesztáján nem csupán a díjnyertes munka kapcsolódott a sporthoz, hiszen a Szex, ivás és vérontás (Sex, pice i krvoprolice) alkotói például egy Hajduk Split–Dinamo (Croatia) Zagreb futballmeccs okán tártak elénk egy – meglehetősen lehangoló képet nyújtó – horvát társadalomrajzot. Nem kell különösebb beleérző képesség ahhoz, hogy a zágrábi képek láttán itthon érezzük magunkat, csupán a klubzászlókat kell átfesteni.

A stadionok lepusztultsága, a vandalizmus, az ital, a kényszeres rombolás, s a tágabb környezet, a kizárólag trágár kötőszavakból építkező beszéd, az igénytelenség, a szürke-sivár panelvilág, mind-mind ugyanolyan nálunk is. Az arcok, a mozdulatok, a reakciók, a figurák ugyanazok, csupán a káromkodás hangzik másként. Nem a fociról szól a horvát film – hanem rólunk, akik a közép-európai régióban élünk, s itt próbáljuk meg azt a játékot élvezni, mely néhány száz kilométerrel odébb az ittenitől tökéletesen különböző, más háttérrel, más hagyományokkal oly csodás élményt nyújt nézőinek. Szomorú film ez a futballon keresztül szemlélődő zágrábi szociológiai tanulmány. Magunkra ismerünk.

A mai jégkorong a cseheknek azt jelenti, mint a magyaroknak az ötvenes években, az Aranycsapat idején a labdarúgás. Itt is magunkra ismerhetünk. Azzal a különbséggel, hogy míg nekik világbajnok társulatuk van kedvenc sportágukban, az idei vébéről is aranyérmesként tértek haza Bécsből, addig mi futballban évtizedek óta ki sem jutunk a világversenyekre. A hokiban évtizedekig Kanada, aztán a Szovjetunió volt az egyeduralkodó. Az egykori Csehszlovákia 1947-ben nyert először világbajnoki címet, s nyert még öt aranyat, tíz ezüstöt és 12 bronzot
a „közös” korszakban, majd önálló Csehországként öt világbajnoki címet és három bronzot, no meg a történelmi olimpiai aranyat, 1998-ban Naganóban.

– Valójában a naganói olimpiai bajnoki cím adta az ötletet a filmhez – mondta munkatársunknak a pécsi vetítés után a 36 esztendős Marek Najbrt rendező, aki leszögezte, nem sportos filmet forgatott, hanem azért talált rá a hokira, mert e játékon keresztül a társadalom szinte minden rétege „elérhető”. Ez az a terület, melyhez mindenki kötődik, melyhez mindenki ért Csehországban. – Először operaforgatókönyvet terveztem, de a képszerűség jobban illik a témához, így könnyebben tudok mesélni arról, hogy miként látom a sport és az emberek viszonyát, mindennapjaink aktuális gondjait, problémáit. Jellemzően cseh szemüvegen keresztül. Milos Forman és Jiri Menzel finom humorú, groteszk társadalomrajzainak hatása e filmen is érezhető. A hoki a kiindulópont, s egy határ menti nevenincs cseh falu a helyszín. Végletesen lelassult, poros környezet, mely a XXI. század atomgyorsaságú sportját bámulja. Mindenki tétován keresi a kitörést, a boldogságot, hogy – ha csak egy pillanatra is, de – átérezhető legyen a bajnokok öröme. Erre vágyunk mindannyian. És nem csak szurkolóként.

A látnok alkoholista

A díjnyertes filmről így beszél a hivatalos ismertetés: „A falu központi kocsmájában mindenki a világbajnok cseh hokiválogatott mérkőzéseit figyeli, miközben szerelmek szövődnek, csalnak, sóvárognak ebben a politikailag inkorrekt vígjátékban. A film »válogatottja«: Bohous, a látnok alkoholista (félelmetes foci-, pontosabban hokihajjal), a tehetetlen Jarda, az idegbajos Pavel, az identitászavarral küszködő Josef, a kocsma, vagyis a szurkolói klub tulajdonosa, az ő elvágyódó felesége Zdena, illetve szeretője, az egyedüli kitörési lehetőséget képviselő buszsofőr… A film dramaturgiája remekül illeszkedik a jégkorong szabályaihoz. Döntetlen esetén jöhet a hirtelen halál…”